Cikkek

Terrorarium játékteszt

7 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Terrorarium, egy igen érdekes játék, egy idős nő bőrébe bújunk akinek az a célja, hogy minél több kaktusz szerű lényt befogjon. Azonban valamilyen oknál fogva ezeket a lényeket egy védőmező veszi körül. Így nem férünk oda hozzájuk, egészen addig, amíg azt el nem pusztítjuk. Ennek pedig egyetlen módja van. Apró lényecskéket kell gyűjtenünk, majd feláldoznunk azzal, hogy hozzá hajítjuk őket a burokhoz, ami a megfelelő mennyiséget elérve összetörik és ezzel teljesítettük is a szintet.

Elég sok pálya áll rendelkezésünkre, amik ugyan egyre nehezebbek, ahogy haladunk előre, még is a puzzle-ök nem kimondottan okoznak kihívást. Inkább olyan gyerekjátéknak tartom mintsem fejtörőnek. Ami persze nem lenne baj, ha a nevéhez nem lenne hű a játék. Terrorárium néven fut és ennek eleget is tesz, a kis aranyos lények feláldozásával tudjuk teljesíteni a szinteket, Őket kell a falhoz vágnunk ha egy akadály van előttünk, és azt hinné az ember, hogy ezek a Moogu-k mivel egy kertszerűségben vagyunk valamiféle növényi életformák, akik itt bujkálnak és így kell megtalálni őket, nos nem kizárt, hogy növényi életformák, de nem bujkálnak sehol, hanem a halottakkal tudjuk szaporítani a már meglévő állományt. Ez persze nem olyan durva a játékban, mint amilyennek itt hangzik, de azért elég para ha bele gondol az ember. És emiatt biztos, hogy nem hagynám, hogy a fiatalabb korosztály játsszon vele.

Összességében, ha eltekintünk a nem teljesen ép világtól, amibe belecsöppenünk egy kellemes és könnyed időtöltéshez tökéletesen megfelelő játékot kapunk. tartalmaz egy level editor, az az szinttervező részt is, ahol a saját pályáinkat alkothatjuk meg. Ez pedig mindenképpen egy pozitívum, hiszen a puzzle játékoknál a legjobb rész, amikor a játékos is alkotó lehet. Ezt egyszerű használni és mivel a játék folyamán nem kell agysebésznek lennünk, hogy megértsük mi történik, hamar ráérezhetünk a saját puzzle létrehozására is.

Megosztás
Közzétette:
Orte

Legfrissebb bejegyzések

The Run – Bemutató

Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.

2026-02-05

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24