Hírek

Szivárog az új Assassin’s Creed!

9 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Már korábban is rengeteg apró információmorzsát kaptunk az új Assassin’s Creed játékról. Ezek szerint az alcím valószínűleg Origins lesz és az Eurogamer szerint előzménytörténetről beszélhetünk, ami még idén megjelenik, PC-re PS4-re és Xbox One-ra.

Ha kicsit közelebbről megnézzük a fenti képet láthatjuk, hogy a játékos, nyilakkal és pajzzsal a hátán éppen egy hajón utazik. A küldetés szó szerint úgy szól, hogy „Öld meg a krokodilt!”, arról azonban sejtésünk sincs, hogy ez egy emberi delikvenst, vagy egy szerencsétlen nílusi hüllőt takar-e.

További információ, hogy egy Shadya nevű egyént kell követnünk Khenut villájába. Khenut egy egyiptomi kirányő volt i.e. 2350 körül, aki az ötödik dinasztia idején élt Egyiptomban, s olyan címeket tudhatott magáénak, mint „A nő aki látja Horust és Set-et”, vagy „Horus társa és szerelme.”

A fentiek bizakodásra adnak okot, s megerősítik azokat a pletykákat, hogy az új játék helyszíne Egyiptom, s annak környéke lesz. Persze semmit sem szabad biztosra venni, de az E3-on valószínűleg többet megtudunk.

Legfrissebb bejegyzések

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29