Gyerekként rengeteg időt töltöttem a szabadban, és a mindennapok része volt hogy aktív részese voltam a nagyszüleim telkén az állattenyésztésnek és a növénytermesztési folyamatoknak. Miután felköltöztem vidékről Budapestre, eleinte nagyon tetszett a pörgős életvitel, azonban az évek elteltével vágytam vissza a múltba. A természet lágy ölén, ahol nincs akkora zsongás, és kevesebb a tolakodó, mogorva és önző emberi lény, nos igen, valamiért a városban való nyüzsgés közepette ezen értékeket manapság már nem igen találtam meg. Így jött hát, hogy felcsaptam virtuális földművesnek és állattenyésztőnek, hiszen megjelent a Sugardew Island, amely már a legelső előzetese alapján felcsigázta az érdeklődésemet. És bár a múltbéli emlékek tényleges érzését a szobámban ülve nem tudom 100%-an megtapasztalni, mégis úgy éreztem a különféle megnyugtató és egyben virtuális tevékenykedések mellett újra ráleltem a lelki békémre.
A történet szerint egy picinyke szigeten találjuk magunkat, ahol az elődeink nem igazán tartották tiszteletben a természet szépségét, így a mi feladatunk lesz megtisztítani az erdőt és az egyéb területeket, amelyet sajnos egy jó ideje a szomorúság és a melankólia ural, az emberi lények gonoszsága és szennyezése miatt. Maga a cselekmény, hasonlóan a játék egészéhez, egy nagyon békés és aranyos körítéssel van prezentálva a felhasználók felé, így sosem éreztem magam kizökkentve a tényleges „cozy” zsánerből. A narratíva tehát nem célozza meg a világmegváltás feladatát, azonban ténylegesen megteremti a hangulatot egy nyugodt játékmenet számára, ahol nem sürget semmilyen feladat és egy NPC sem.
A játékmenet terén ez az alkotás hasonlóan működik azon „gameszkókhoz”, amelyekből inspirálódott. Legyen szó beszélő állatokkal való barátkozásról, növények ültetéséről és öntözéséről, vagy éppen nyersanyagok gyűjtéséről, minden feladat elvégzése egy újabb feladathoz vezet majd, így aki a gyors lefolyású játékokat preferálja inkább, az nem biztos, hogy ezen lassú folyón szívesen evez majd. Bár az első pár órában nagyon élvezetes volt számomra, hogy virtuális parasztlány lehettem, anélkül, hogy ténylegesen a kezembe vettem volna az ásót vagy a locsolót, a sokadik óraszám elteltével valahogyan úrrá lett rajtam a kissé unott vigyor, miszerint: „Én ezt már sokszor láttam és megcsináltam”.
Sajnos minden tevékenység bár ötletesnek tűnt az elején, mégis egy idő után unalmassá vált és egyhangúvá. Ettől függetlenül maga a játék hangulata maximálisan tartotta bennem a lelket, hogy továbbra is hajlandó legyek tenni ezért a bizonyos virtuális világért, de sosem éreztem azt, hogy örökre el tudnék veszni benne. A játékmenet vérfrissítője, amely azonban megmentett engem az örökös gyomlálástól és öntözéstől, az a kis boltom vezetése volt. Ilyenkor meghallgathatjuk a vásárlók véleményét és történeteit, amelyek olykor viccesek, olykor pedig igazán tanulságosak. Ha jobban belegondolok, a valós életem során is valószínűleg a kapálás helyett a bolti eladó szakmát választanám, ha ez a két opció lenne előttem.
Amiben a Sugardew Island ténylegesen kiemelkedik az a látványvilága. Egyszerűen annyira aranyos, cuki és édes lények voltak jelen a játékkal töltött napjaim során a képernyőmön, hogy nem hazudok, el is kezdtem kitalálni pár lénynek a horgolásra vonatkozó mintáját, hogy a valós életemben is jelen legyenek ezek a cukiságok. Mesés és szemkápráztató világ tárult elém, amelyben még maga a sötétség és a gonosz jelképére sem lehetett haragudni, hiszen a nagyon mély és sötét színek helyett a játék jelen esetekben is inkább világosabb árnyalatokat és színpalettát használ. Picit olyan, mint gyerekként, amikor egy képzeletbeli buborékban élünk, és nem látjuk vagy érzékeljük a világ összes gondját, csak játszunk és pihenünk, na persze ha megírtuk a leckét.

Legfrissebb bejegyzések

Shards of Order – betekintő

A Shards of Order az Awaken Realms legújabb, komor deckbuilder játéka, mely számos érdekes mechanikával…

2026-08-07

The Alters: Last Variable – DLC betekintő

A zseniális Alters alapjáték kiegészítőjeként a Last Variable a befejezés után veszi fel a fonalat,…

2026-08-06

HBO Max – 2026 augusztusi ajánló

Érkezik a DC univerzum legújabb fejezete, a Lámpások sorozat, számos izgalmas doku-story a vadállat kereskedelem…

2026-08-05

World of Tanks Modern Armor – Visszatér a Metal Fest 2026, élén a Five Finger Death Punch zenekarral

HAT ZENEKAR. KÉT ÚJ FŐFELLÉPŐ. NINCSENEK HATÁROK. Az FFDP jelenleg Észak-Amerikában turnézik, hogy népszerűsítse vadonatúj,…

2026-08-05

Tavern Talk Stories: Dreamwalker – betekintő

A Taven Talk Stories: Dreamwalker egy D&D inspirálta visual novel, ahol a hősök helyett az…

2026-08-04