7 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Szóval a Sociable Soccert leginkább úgy tudnám jellemezni, mint a FIFA vagy a PES gyerekverzióját. A játék egyszerű, könnyed és laza, kellemes játszani vele.

Higgyétek el nem vagyok profi ebben a stílusban. Platformerek? Ugyan, kérlek! Stratégiai játékok? Pite! Dark Souls? Nevetve! De ha FIFA-ban passzolni kell? Tuti, hogy öngól a vége! És még számomra is egyszerű ez a játék. A karakterek mozgása primitív, az AI annyira buta, hogy ha a kisöcsédet kihúzott kontrollerrel leülteted magad ellen játszani, ő is jobb teljesítményt produkál. De félreértés ne essék. A játék nem rossz, ugyan nem tudom, hogy a készítőknek mi volt a szándéka és célja, de merem feltételezni, hogy nem a piac vezetését akarták átvenni a többi címtől, inkább amolyan kedvcsinálónak szánhatták a nagy címekhez. Még nekem is megjött a kedvem hozzá, pedig sosem szerettem, ám a játék kellemes időtöltésnek bizonyult, még így, kihívás nélkül is.

Sok csapat van benne, igaz, mindegyik kitalált vagy legalábbis átnevezett, ami számomra semmit nem jelent (az olvasótáborunk felét itt fogom elveszíteni), hisz egyébként sem tudom, ki az a Cristiano Ronaldo, azon kívül, hogy a FIFA 18 borítóján rajta van, és focizik. Viszont a játék szempontjából ez nem baj, ez arra jó, hogy a 8-10 éves kisfiaddal vagy kisöcséddel leülj, és játsszatok együtt, ahol neki is sikerélménye lesz, és később talán tényleg rákap a foci ízére, konzolon és a való életben egyaránt.

PC-n és PS-en is elérhető a játék, de PC-s verzióban is csak kontrollerrel tudunk játszani, ugyan van benne billentyűzet-támogatás, de hosszas keresgélés után sem találtam meg a játékon belül, hogy mivel mit kell csinálni. Van lehetőségünk online játszani vagy az AI ellen, illetve van egy story mód-féleség is, ami pár meccsből áll, és a rookie szintről egészen az elite-ig tart. Illetve PS-es verzióban van VR-támogatás, ami egy elég érdekes funkció, sajnos kipróbálni nem volt lehetőségem, de az állítás szerint VR-ban a játék ugyanúgy működik, mint rendesen, csak a nézőtéren ülve irányítjuk a focistákat, ami szerintem igencsak ötletes megoldás.

A karakterek mozgása szerintem nagyon mókás, a kapura lövés vagy a passzolás, illetve ahogy a kapus vetődik a labdáért, mintha egyszerű bábuk lennének, élmény nézni. Az irányításuk primitív, de pont ez adja az egyszerűségét a játéknak, nem lehet benne cselezni, csak egyszerűen becsúszol a labdához, és elveszed. A foci szabályai nagyon minimálisan vannak jelen, a lest például hírből sem ismeri a játék. De pont ezek miatt való ez a játék a 8-12 éves korosztálynak, öcsiknek és gyerekeknek, na meg persze nekem!

Legfrissebb bejegyzések

Bellwright Korai Hozzáférés betekintő

Mosd tisztára a neved a Bellwright túlélő kalandjátékban!

2024-05-05

Befutott a Transformers Egy animációs film magyar nyelvű előzetese

Érdekes produkciónak érkezik ez a Transformers Egy, amely október 10-től lesz látható itthon. Az animációs…

2024-05-04

Tini Nindzsa Teknőcök a World of Tanks Blitzben

A harckocsizók összefoghatnak a mókamester hősökkel, hogy miután megettek egy finom pizzát, összecsapjanak a gonosz…

2024-05-03

HBO MAX – 2024. májusi ajánló

Az utolsó HBO MAX havi ajánlóba ezúttal a május 1–20. között megjelenő filmeket és sorozatokat…

2024-05-03

The Bloodline Korai Hozzáférés betekintő

Egy hősi vérvonal leszármazottjaként a rajtad múlik a világ megmentése. Készen állsz a feladatra?

2024-05-02