Az Echo Generation 2 egy olyan folytatás, amely határozottan szakít az előd által lefektetett alapokkal és teljesen új irányt vesz. A Cococucumber nem ismétli az előző rész kisvárosi rejtély és nosztalgiakaland hangulatát, hanem az új játékot egy nagyobb volumenű sci-fi térbe tolja, valamint nem fél sötétebb és kozmikusabb léptékű történetet ábrázolni.
Az alapok változása azonnal egy új, nem kevésbé egyedi identitást adott ennek a résznek. Ami a leginkább köti az elődhöz, az a stúdió jól ismert voxel stílusa, mely továbbra is varázslatos látványvilágot nyújt neki. A világ friss, színes és kifejező, de az élénkebb felszínek alatt egy, az előzőknél sokkal nyomasztóbb atmoszféra húzódik.
A sztori is profitál ebből a tovább lépésből, különösen, amikor karakterek és perspektívák között vált. A visszatérő Jack összekötő szálként funkcionál az elődhöz, de az ezúttal jóval bővebb szereplőgárda több időt kap kibontakozni. Egyes fejezetek érezhetően erősebbek a többinél, de a szerkezet több szabadságot adott Echo Generation 2-nek, mint amit az elődje engedett.
A legnagyobb változás a harcrendszerben mutatkozik. A játék az extra elemekkel kiegészített körökre osztott harcot itt egy deck builder alapú rendszerrel váltja fel, amely játszható karakterekre, kártyákra, csapatösszetételre és ellenséges gyengeségekre épül. Ez egy könnyedebben összerakott rendszer, ami nem várja el tőlünk, hogy mélyen taktikázzunk vagy nagyon belemenjünk a végtelen optimalizációba. Az új rendszert szépen elmagyarázza és lehetővé teszi a kísérletezést anélkül, hogy az alapvető kalandjátékos élményt maga alá temetné a deckbuilding.
Minden játszható karakter saját paklit és harci identitást hoz magával, a csapatépítési lehetőségek pedig kellemes változatosságot adnak. A különböző képességek és adottságok kombinálása remek alapot ad a rendszernek anélkül, hogy túlterhelően hatna, a különleges kombók megtalálása pedig remek elfoglaltság azok számára, akik kicsit jobban belemélyednének a rendszerbe.
Az Echo Generation 2 legerősebb része, mint az első résznek, továbbra is a vizuális megjelenítése. A Cococucumber voxel munkája rendkívüli minőséget kölcsönöz a világnak, elegendő részlettel ahhoz, hogy minden jelenet emlékezetes legyen.
A zenei aláfestés szintén sokat tesz hozzá a hangulat építéshez. A játék a régi sci-fi szokásokhoz hasonlóan rengeteg szintetizátort használ a zenéiben, mely dallamok rendkívül jól illeszkednek a furcsa helyszínekhez.
Az Echo Generation 2 egy elég érdekes folytatás, nem elégszik meg azzal, hogy tovább viszi a működő elemeket az elődjéből, hanem túllép azon, és csak a legjobb részeket viszi tovább. A Cococucumber egy ismerős univerzumot egy új műfajba öntött át, olyat alkotva, amely felismerhető kapcsolatban áll az első résszel, miközben egy teljesen eltérő kreatív identitást öltött. Ez a kockázat leginkább az atmoszférában, a látványban és a teljesen megújult harcrendszerben fizetődtött ki a folytatásnak.
Az Echo Generation: Midnight Edition egy gyönyörű voxel grafikát használó kalandjáték, mely minden Stranger Things…
Az ismeretlentől való félelem?! Amikor nem találom, hogy hol van a faliórából a két elem.
