Egyelőre ugyan még csak zárt teszthétvégék vannak megadott időpontokon., de természetesen bárki megszerezheti a jogot a tesztelésre, ha megveszi valamelyik Founder packet.
Most még csak egy töredéke érhető el a játszható karaktereknek a Smite 2-ben a Smite 1-hez képest, de idővel egyre többet és többet integrálnak majd a folytatásba. Ahogyan ez a játékmódokra is igaz, hiszen még nem mind érhető el. A Conquesttel kezdtek, melyet nemrég követett az Aréna mód.
Maga a Smite 2 szebbnek valóban szebb, ugyanakkor kicsit „műanyagszerűnek” is hat. Persze lehet, csak én látom ezt így, más pedig teljes mértékben elégedett vele.
Viszont ugye pont ez, a grafika volt az úgymond fő indok arra, hogy miért van szükség a Smite 2-re. De ki kérte? Avagy miért nem lehetett volna ezt megoldani úgy, mint más MOBA-játékoknak sikerült az évek alatt, akár óriási különbséget elérni a grafika terén anélkül, hogy új játékot hoznának létre, ami természetesen azt is eredményezi, hogy a játékosoknak újra meg kell szerezniük/vásárolniuk a skineket, hiszen sajnos a Hi-Rez azt is közölte hogy nem kivitelezhető a Smite 2-be történő átvitelük.
A grafikán túlmenően egyelőre bőven vannak optimalizációs gondok is (esetemben a PC-n egy RTX 3090, Ryzen 5800X3D a konfig), jól érezhetőek, de még relatíve korai fázisban van a játék, így ezen még biztos javítanak majd.
Összességében még korai lenne végleges véleményt formálni a Smite 2-ről. Volt-e rá igazi igény vagy sem, ezt kár vitatni, az biztos, hogy jön. Persze a Smite 1 nem lesz azonnal lekapcsolva, de feltételezhető, hogy előbb-utóbb erre is sor kerül.
Idővel majd – miután megjelent hivatalosan a Smite 2 – meglátjuk, hogy főnixként sikerrel feltámad-e poraiból, és nem hogy a mostani Smite 1- játékosszámokat hanem még sokkal több új játékost is képes lesz-e bevonni. Én személy szerint azért örülnék neki!
Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…