9 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Slime-sannál már első ránézésre megállapíthatjuk, hogy nem egy mezei platformerjáték. Már az a kellemes retro hangulata elvarázsolja az embert, meg az a beteges stílus, amit a Super Meat Boynál is imádtunk, de mégsem ezek azok, amikért igazán kiemelkedőnek számít.

A történet már kellően bizarr: kis Slime-unk csinálja a maga kis dolgait, amikor is egy hatalmas féreg elnyeli, és az a feladat következik, hogy ki kell jutnunk valahogy. Erre a kijutásra kapunk 5 világot és 20 pályát mindenhol, ráadásul bossharcok is várnak ránk, amelyek elképesztően jóra sikerültek.

Szokásos, hogy az ilyen platformerek egy idő után monotonná válnak, de ez a Slime-sannál nincs így. Maguk a pályák nagyon jól meg vannak csinálva, és mindig kapunk valami újat, pl.: képesek leszünk a zöld hálós nyálkákon áthaladni, és ezzel együtt időt lassítani, méretünket változtatni, eltűnő blokkok kerülnek be, csúszós felületek lesznek a falakon. A fejlesztők nagyon figyeltek mindenre, és egy ilyen indie címnél ez hatalmas dolog! Egyedül az róható fel negatívumnak, hogy néha a frame rate nem az igazi, és így elronthatunk részeket.

A játék irányítása pofonegyszerű: ugrunk, dashelünk, nyálkásak leszünk. Az első nem nagy dolog, a dash segítségével összetörhetünk, mozgathatunk dolgokat, a nyálkássá válással, amit fentebb is írtam, átmehetünk részeken, illetve időt lassítanuk. Minden kézre esik, így piszok gyorsan beletanulhatunk.

Maguknak a pályáknak többféle megoldása is van, egyszerűen mehetünk a kijárathoz, és haladhatunk tovább, de mindenhol lehet almát gyűjteni, amelyekből vehetünk karaktereket, illetve mivel retrós a játék, így nem teljes épernyőn fut, és a két oldalára egyéni háttereket vehetünk. Valamint slime-okat is vásárolhatunk, amik egyedi tulajdonságokkal bírnak, ezzel is egyedivé varázsolva az élményt.

A Slime-san egy igazán elbűvölő játék, amit csak imádni lehet, de persze nem mentes a hibáktól. A frame rate nem mindig stabil, valamint lesznek pályák, amelyeket utálni fogunk. De akkor is érdemes vele egy próbát tenni, mert képes függőséget okozni.

Legfrissebb bejegyzések

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29