Filmhírek

A Series of Unfortunate Events – Sorozatfigyelő

10 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Amióta itthon is elérhető a Netflix kínálata, folyamatosan jobbnál jobb címek válnak elérhetővé, ráadásul sokszor egész évadok egyszerre. Bár a kezelőfelület és az értesítési rendszer hagy némi kívánnivalót maga után, azért a szemfülesebbek hamar észreveszik, ha valami finomság kerül terítékre. Így van ez most a Lemony Snicket-féle A Series of Unfortunate Events esetén is, amely már a múlt év végén felkeltette a Tim Burton-hangulatú filmek rajongóinak érdeklődését.

Az eredetileg háromévadosra tervezett sorozat első felvonása nyolc részből áll, és a regénysorozat első négy könyvét ölelik fel. Már a nyitány is stílusos, hiszen musicalstílusban arról tájékoztatják a nézőt, hogy itt most szörnyű balsors eseményeit követhetjük nyomon, ezért javasolt inkább abbahagyni a megtekintését, és keresni valami limonádét helyette. Persze, ha már ennyire mondogatják, hogy ez nekünk nem lesz jó, már csak azért is továbbnézi a közönség az első részt… És milyen jól teszi, aki így dönt!

Lemony Snicket szerepében ugyanis felbukkan Patrick Warburton, aki rögtön bevezet minket a sztoriba – bár először még ő is óvatosságra int minket, és javasolja, hogy váltsunk másik csatornára. Persze, hogy nem tesszük! Elkezdődik tehát a három testvér szomorú története, akikről hamar kiderül, hogy elég ügyesek és találékonyak, és pillanatok alatt belopják magukat a nézők szívébe. (Hát még a csecsemő, akinek sajátos bébinyelvezete és cukisága azonnal bárkit levesz a lábáról.) Sajnos azonban a borongós és felhős tengerparti környezetben eltöltött boldog pillanatok hamar tovaszállnak, és hipp-hopp a gonosz Olaf gróf (Neil Patrick Harris, alias Barney, aki remek színész lévén tökéletesen eljátssza a pocsék színész szerepét) otthonában találják magukat, közel rabszolgasorsra kárhoztatva. A gyerekek egyelőre csupán a szomszéd Strauss bírónő (Joan Cusack) jóindulatában bízhatnak.

És hogy miként folytatódik a sorozat? Ennek mi is utánajárunk, és az évad végéhez érve közlünk majd róla egy kritikát. Az első rész alapján viszont nyugodt szívvel tudjuk ajánlani mindenkinek, akit megfogott a trailer.

Legfrissebb bejegyzések

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29