Vita

Save The Ninja Clan – játékteszt

8 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A PS Vita kétség kívül hosszúra húzza hattyúdalát. A Sony méltatlanul sanyargatott konzoljára még mostanában is csurran-cseppen pár olyan cím, ami láttán az elkeseredett tulajdonos előveszi masináját. Ilyen a Save The Ninja Clan is, amelynek kipróbálására nem is tudnék jobb gépet elképzelni, mint a PS Vita.

A játék története voltaképp megegyezik magával a címmel, egyértelműen azért került a játékba, hogy legyen, így ne számítsunk másra, mint egy alibi mesére társak kiszabadításáról és a klán egyesítéséről.

Tehát térjünk rá magára a játékra. A Save The Ninja Clan egy vérbeli platform játék, amely képes komoly kihívások elé állítani a játékosokat. Három ninjával kell átküzdenünk magunkat az akadályok és ellenségek sokaságán, amelyek közül mindegyik egy-egy sajátos képességgel bír. Egyikük jobban tud ugrani, mint a többi, a másik gyorsabb társainál, a harmadik pedig képes a rendkívül gyors helyváltoztatásra. Játék közben szabadon váltogathatjuk őket annak megfelelően, milyen kihívás elé állítanak minket az adott helyzetben.

Gyakran kell is váltogatnunk, ugyanis a játék rengetegszer képes felborzolni az ember idegeit, így folyton résen kell lennünk. Nem elég keresztüljutni a csapdákon és legyőzni az egyszerűbb ellenfeleket, időnként gonosz fő ellenfelekkel is meg kell küzdenünk.

Azonban, mint a legtöbb platform játék esetében, legnagyobb riválisunk maga az idő. Hiszen a versenyszellemnek hála a „Gyorsabban és ügyesebben!” jegyében akkor lesz igazán elégedett az ember, ha mindent a lehető legrövidebb idő alatt teljesít. Ebben van segítségünkre a visszajátszás lehetőség, aminek hála kielemezhetjük hibáinkat, felépíthetjük stratégiáinkat, de akár egy-egy remekbe szabott mozdulatunkat is újra átélhetjük. Ráadásul a játék tömve van bónuszokkal és rejtett helyekkel, így a felfedezés öröme is hajtja a játékost, hogy újra és újra nekirugaszkodjon a küzdelmeknek.

Kinézet és hanghatások terén a játék eléggé minimalista, a kétdimenziós platformok jellegzetességeivel, nincs semmi olyan az arcunkba tolva, amit kiemelkedőnek tartanánk, ugyanakkor az is igaz, hogy semmi zavaró, felesleges körítés nem került a játékba, így teljes mértékben a feladatunkra koncentrálhatunk.

A maga 4-5 órás játékidejével – ha nem számítjuk az újra játszást és a tömérdek elérhető apróság felkutatását – és nevetségesen alacsony árával a Save The Ninja Clan bőven hozza a kötelezőt sőt, még annál is többet, hála a kellően magas ösztönzésnek és pörgős játékmenetnek. Újfent érdemes tehát elővenni a Sony utolsó kézikonzolját, hogy akár csak pár röpke menetig, de segítsünk a három kis ninját újra összehozni társaikkal.

Megosztás
Közzétette:
Cefre
Címkék: 2Dindieninja

Legfrissebb bejegyzések

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30

Benedict Cumberbatch csatlakozik a World of Tanks Ünnepi hadműveletéhez – kezdődik a mágikus téli offenzíva

A World of Tanks ünnepi eseményét ezúttal nem más dobja fel, mint a zseniális Benedict…

2025-11-30