Cikkek

Sackboy: A Big Adventure – Játékteszt

5 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Mielőtt belekezdenék fontosnak tartom leszögezni, hogy a játékról úgy készült el a teszt, hogy a sztori minden szintje ki lett maxolva, minden össze lett gyűjtve és teljesítve lett.

Sackboy-t a Playstation közösség tagjainak valószínűleg nem kell bemutatni, ugyanis a Sony egyik legnépszerűbb exkluzív karakteréről van szó. A testre szabható zsákfigura még a PS3 éra idején vált közkedveltté a Little Big Planet sorozat keretein belül. Kétség kívül az LBP2 a széria csúcspontja volt, egyfajta ékkő, melyet a néhány évvel későbbi harmadik rész sem tudott feledésbe taszítani. Sokáig úgy tűnt, hogy a japán konzolóriás nem húz le több bőrt az ifjú zsákocskáról, azonban az idei évben mégis újra elővették, (igen, én is tudom, hogy ennél bénább címet régen kapott AAA játék, de ez ne tévesszen meg senkit) ráadásul az új konzol, a PS5 egyik nyitócímeként, amely, bár nem kapott teljes exkluzivitást mivel az előző generációs Playtationre is megjelent, a teljes élmény érdekében a készítők az új platformot ajánlják azon játékosok számára, akiknek van rá lehetőségük. A játék Playstation 5 konzolon, mint a legtöbb belső fejlesztésű játék, teljes mértékben kihasználja a DualSense adta lehetőségeket, azaz, a beépített rezgőmotorok segítségével mindent érzünk, de ezt az első néhány óra játék után már szinte természetesnek fogjuk venni.

A történet szerint Sackboy barátait elfogta, és rabszolgasorba taszította a rémálmok őrzője, a gonosz Vex, aki segítségükkel átakarja venni az uralmat Carfted World felett. Kedvenc zsákosunk ezt természetesen nem hagyhatja és elindul nagy kalandján, hogy megállítsa nemezisét.

Az első bekezdésben említettek miatt, nekem nagyjából 20 órát sikerült beleölnöm Sackboy új történetébe, mire a sztori végére értem, ez ha valaki nem akar felfedezni és megszerezni mindent a pályákon, nagyjából az általam végigjátszott idő fele alatt végezhet a kalanddal. Játék mechanikailag nem sok mindent változott a korábbi szériához, a Little Big Planet-hez képest, most is elkell jutnunk A pontból B-be, jelmezeket gyűjthetünk össze, melyekkel „átöltöztethetjük” Sackboy-t, néha egy-egy olyan feladvánnyal is szembe kerülhetünk, amely alaposan megmozgathatja az agytekervényeinket. Lesznek szintek, ahol kapunk különféle segédeszközöket, mint például a dobócsillag, vagy a grappling hook, amik nélkül igen nehéz lenne teljesíteni egy-egy szakaszt (erre van külön trófea).

A bájos grafika ne tévesszen meg senkit, a Sackboy nem feltétlen egy kizárólag gyerekeknek szóló játék. A kicsik könnyedén megtalálhatják benne a szórakozást, ahogy a nagyobb korosztály is, de a játék egyáltalán nem könnyű. Sőt, egy-egy pálya teljesítése közben, volt, hogy azt éreztem, hogy a Sackboy: A Big Adventure a pokol legsötétebb bugyrában született, és a Demon’s Souls sok esetben eltörpül mellette. Jó, ez nyilván erős túlzás, de a játék valóban nagyon szivatós tud lenni, melynek következtében én személy szerint számtalan alkalommal megfogadtam, hogy letörlöm a programot és nem vagyok hajlandó vele játszani többet, azonban, miután lehült az agyvizem, még is visszatértem, egészen addig, míg nem húztam fel magam újra. Azonban akkora megkönnyebbüléssel nyugtáztam, mikor a főellenfél legyőzése után elkönyveltem, hogy vége van, sikerült, és a Sackboy, még ezt is elvette tőlem, ugyanis ezt követően beadott egy új világot, mely minden eddiginél nehezebb.

Ennek ellenére  a Sackboy: A Big Adventure egy kiváló platformer, a zsáner minden nehézségével és bájával egyaránt. Csak néhány jelenetére, még mindig nehéz szívvel gondolok vissza, mivel elképesztően mély nyomot hagyott bennem.

Zeneileg a játék valami zseniális. Olyan klasszikusokra kell teljesítenünk ritmusra néhány szintet, mint Bruno Mars: Uptown Funk vagy Britney Spears: Toxic.

Bevallom, a Sackboy az a játék volt, amely teljesen hidegen hagyott a bejelentéskor, a megjelenéskor és a megjelenés után is. Csupán egy véletlen folytán volt hozzá szerencsém, hogy kipróbáltam, de az életbe kellenek az ilyen véletlenek. Azt kell mondanom, hogy egyáltalán nem bántam meg. Sackboy legújabb kalandja bármely korosztály számára tökéletes választás lehet, aki szereti a klasszikus platformer játékokat kicsit újra gondolva. Ráadásul, barátainkkal, akár 4-en is játszhatjuk egyszerre.

Legfrissebb bejegyzések

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30

Benedict Cumberbatch csatlakozik a World of Tanks Ünnepi hadműveletéhez – kezdődik a mágikus téli offenzíva

A World of Tanks ünnepi eseményét ezúttal nem más dobja fel, mint a zseniális Benedict…

2025-11-30