Vannak játékok, amelyekben a káosz nem hiba, hanem a megtervezett része az élménynek. Az RV There Yet? pontosan egy ilyen élmény. A Nuggets Entertainment első játéka egy színtiszta, fizika alapú kooperatív katasztrófa túra, ahol négy barát próbál életben maradni egy rozoga lakóautóban miközben minden, de tényleg minden rosszul sül el.
A koncepció zseniálisan egyszerű: vezessétek a lakóautót vadregényes, egyre veszélyesebb terepeken keresztül. Figyeljetek az üzemanyagra, javítsátok a motorhibákat, és próbáljátok meg nem felgyújtani az egész kocsit. Az első emelkedőnél pedig mindannyian rá fogtok jönni, hogy ez nem lesz sima ügy.
Perceken belül kiabálás, kapkodás és kétségbeesett imák közepette próbáljátok visszahúzni a szakadék szélén lógó járművet. És közben valahol a totális pánik és a röhögőgörcs határán megszületik az, amit ez a játék a legjobban tud: a közös katasztrófa varázsa.
Az RV There Yet? a kooperatív túlélőpuzzle műfaját csavarja meg, ahol mindenkinek megvan a maga szerepe: sofőr, szerelő, csörlőkezelő, felderítő. Minden mozdulat számít, minden apró siker egy vérrel-verítékkel megszerzett diadal – főleg ahogy haladunk előre a játék nehezebb részei felé.
A vezérlés szándékosan esetlen: a sofőrnek manuálisan kell váltania, az egérrel húzva a váltókar mozgásának irányát, míg a többiek ügyetlenül telepkaolni, szerelni, javítani és csörlőzni próbálják a gépóriást. És ez a nehézkesség nem hiba, hanem a beépített nehézségi faktor, mely a feszültség forrása és a nevetés katalizátora lesz. Akárcsak az Overcooked! vagy a Moving Out, ez is kommunikációról szól és arról, hogyan omlik össze a legjobban olajozott gépezet is, ha valaki rosszkor engedi el a csörlőt.
A fizika teljesen kiszámíthatatlan, de pont ettől zseniális. A fatörzsek rossz irányba gurulnak, a csörlők belegabalyodnak a fákba, és valaki mindig elfelejti bezárni a hátsó ajtót, amit csak akkor veszünk észre, mikor a 3-4 pótkerék (amitől alapjáraton alig fértünk el) kirepül.
A kudarc pedig nem vereség, hanem a játék része, egy újabb tanulság, egy újabb felfedezett csapda, amibe a következő alkalommal nem fogunk beleesni (remélhetőleg). Szerencsére a checkpoint-ok elég gyakoriak ahhoz, hogy ne okozzon frusztrációt az esetlegesen felboruló lakóautó sem.
A játék legnagyobb erénye, hogy sosem mondja meg, hogyan oldd meg a problémát. Csak elénk tár egy problémás terepet, szétszór pár használható tárgyat és ránk bízza hogyan jutunk el a következő javítógarázsig.
A problémákra nem lesz helyes megoldás, csak kreatív improvizáció és egy rakás nevetés. A játékmenet minden alkalommal más, az akadályok sosem ismétlődnek az út során, így folyamatosan javítanunk kell a technikánkat.
A játék tele van hibákkal, ami egyszerre áldás és átok. A fizika néha remek, máskor teljesen megőrül: a lakóautó minden ok nélkül felborul, a karakterek átesnek a talajon, vagy épp földkörüli pályára állnak, az értékes, kis tömegű tárgyak pedig hajlamosak csak úgy eltűnni (véletlenül sem mi dobáljuk szét őket úgy, hogy senki nem találja meg őket később…). A teljesítménye viszont remek, egy apró hibát kivéve: ha valaki előveszi a térképet, az mindenki másnak is hatalmas FPS droppokat eredményez – szerencsére a remek térképkialakítás miatt sosem volt szükségünk a papíros térkép alapján történő navigációra.
A grafika szándékosan letisztult, low-poly stílusú, a Totally Reliable Delivery Service és a Human: Fall Flat szellemiségét idézi. A környezetek változatosak: erdők, hegyek, mocsarak és még egy vulkán is azt várja, hogy meghódítsuk. Nem részletgazdag, de minden helyszín tele van karakterrel és humorral.
A hangzás szintén zseniális: a zörgő motor, a nyikorgó futómű, a kétségbeesett ordítások mind együtt alkotják a káosz szimfóniáját. Minden hang egy történet – vagy egy poén előjele.
És még a játék fő humorforrását nem is említettem. Egy csapat lakóautóval túrázó tojásfej nem lenne hiteles, ha nem pöfékelnének állandóan. Igen, a játék legviccesebb mechanikája, hogy a gyorsgombok használatával bármikor rágyújthatunk, illetve dobálhatjuk a csikkeket. Nincs is annál humorosabb, mikor egy nehezebb manőver sikere után egyszerre csattan 4 virtuális gyújtó és száll fel a füst, jelezve, hogy „na, ezen is túl vagyunk”. De a barlangok gázszivárgásainak a berobbanása is számos röhejes emléket szerez a játék során, mikor valaki átszalad rajta, vagy épp belehajít egy égő csikket.
Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…