Ruffy and the Riverside – játékteszt

Vannak játékok, amik első pillantásra nem tűnnek a legmegnyerőbbnek, sőt, akár közönségesnek is tűnhetnek. A Ruffy and the Riverside is pont ilyennek tűnhet első látásra: egy színes, ’80-as évekbeli gyerekműsorokat idéző platformer, ahol a 2D karakterek úgy festenek, mintha filctollal színezték volna ki őket – látványos, de ez általában ezek ennyiben is maradnak. Aztán eltelt pár óra, és rá kellett jönnöm: ha valaha volt játék, amit nem szabad a borítója alapján megítélni, hát ez az.

A Zockrates Laboratories első játéka egy olyan 3D-s platformer lett, ami a ’90-es évek végének és a 2000-es évek elejének legszebb hagyományait idézi – és ezt nem csak a nosztalgia szempontjából értem. Persze, akadnak kisebb technikai hibák, de összességében ez egy nagyon szerethető, szellemes és ötletes játék lett.

És hogy mi az, amitől Ruffy igazán különleges? Egy merész, játékmechanikai húzás: ahelyett, hogy pusztán másolna a régi nagy nevektől, Ruffy különleges képessége az, hogy a festett világot tudja szó szerint másolni és beilleszteni – legyen szó vízről, láváról, kövekről, homokról vagy épp indákról. Ezeket az elemeket különféle felületekre másolva kell majd a játék során rejtvényeket megoldanunk, akadályokat leküzdenünk és új utakat nyitnunk. Ez a mechanika nemcsak ötletes, hanem meglepően szabad és jól kivitelezett – még nyolc-tíz óra játékidő után sem lett monoton.

A történet sem veszi magát túl komolyan: egy Groll nevű gonosz idegen kocka ellopott néhány mágikus golyót, amitől teljesen megkattant, és most Ruffyra vár, hogy rendet tegyen. Segítségére siet Pip, a régi játékokból ismert útitárs karakter, aki jelen esetben egy apró méhecske. Vele együtt kell összeszedni a „RIVERSIDE” felirat szétszórt betűit, amit épp Groll robbantott szét. Innentől kezdve Ruffy lesz a „kiválasztott hős” – pontosabban az egyetlen, aki elég lelkes ahhoz, hogy megpróbálja teljesíteni a feladatot.

A játéktér meglepően nagy, és a különböző portálokon át vezető út változatos zónákba visz: aktív vulkán, fagyos helyek, dzsungel, sivatag – a szokásos helyszínek, de kreatív elrendezésben. Az igazi öröm mégis az, hogy sosem tudhatjuk, a következő portál mögött mi vár – és ez az izgalom végig kitart. A fő központ, ahonnan maga a történet is indul, egy színes, élettel teli kisváros, ahol szarkasztikus NPC-k és apró részletek adják meg a hangulatot. Az írás – bár néhol kimondottan bizarr – kifejezetten jól áll a játéknak.