Ahogy azt már a korábbi években is megszokhattuk, idén is rengeteg játékhoz lehet szerencsénk a XBOX ONE PlayIT-n, ezekről a címekről érkezett egy igen hosszú lista. Na, de nézzük is meg, hogy mivel játszhatunk majd a hónap közepén tartandó rendezvényen.
Összesen 6 különböző konzolon valamint csúcskategóriás számítógépeken próbálhatjuk ki az elmúlt időszak legjobb játékait. Lesz Wolfenstein II: The New Colossus, Assassin’s Creed: Origins, de természetesen a nagysikerű Super Mario Odyssey is ott lesz a rendezvényen, mint ahogy számos megjelenés előtt álló játék is. Mi alakíthatjuk a történetet a gyönyörű Detroit: Become Humanben, borzonghatunk a PlayStation VR-ra érkező The Inpatientben, száguldozhatunk földön, vízen, levegőben a The Crew folytatásában vagy akár lövöldözhetünk a Far Cry 5. részében.
Természetesen a rendezvényről az e-sport sem maradhat ki. A legelszántabbak összemérhetik tudásukat CS:GO-ban, League of Legendsben, PUBG-ben valamint Hearthstone-ban is.
Az e havi XBOX ONE PlayIT-n a VR is elég nagy hangsúlyt kapott, hiszen az Occulus Rift, a HTC Vive, a Gear VR valamint a PlayStation VR is ott lesz a rendezvényen, amit bárki kipróbálhat különböző játékok keretein belül.
A kipróbálható játékok teljes listáját pedig ide kattintva érhetitek el.
Érkezik az HBO első magyar true crime dokumentumsorozata, az Az igazság mániákusai, valamint a nemzetközi…
Fogatot fogatok, akkor is ha veszítek vagy fogadok.
Züm züm züm, kiszívom a véred, akkor is, ha nem kéred!
Pajzsként véd a lovagom, szívét magamnak fogadom.
Vannak történetek, amiket olvassatok és ne henyéljetek.