A játék egy keveréke az ARPG és Hack and Slash műfajnak. Aki a Diablo szerű végtelen grindelést szereti, az itt sem fog csalódni. Mikrotranzakciókkal nem fogunk találkozni, habár számos fizetőeszköz fel van sorolva a játékon belül. Kezdetben választhatunk magunknak egy hőst, majd a többit szép lassan in-game unlockolhatjuk. Ahogy haladunk előre ez egyre nehezebb feladat lesz. A hősök használatát leginkább a Warframehez tudnám hasonlítani, ugyanis lényegében a hősöket cserélgetjük, de ugyanazon a „karakteren” játszunk végig. A kiesett loot, pénz, stb. mind egy helyen van, csupán a megnyitott hősöket kell egyenként felszintezzük.
A story elég kiszámítható volt, de szórakoztató volt végigjátszani. Én első hősnek Dameer, The Wildborn-t választottam, mert nagyrészt soloban szoktam ilyeneket játszani és ezért inkább a petekkel rendelkező karaktereket preferálom. Nem csalódtam ebben sem, mert amint megnyílt a hard nehézség a maci segítségével azt is könnyedén ledaráltam. Nagy extra nincs a történetben, és változatosság sem sok az egyes pályák működésében, de amit ki kell emelni, az a nagyon jó kamerakezelés. A jelentősebb pillanatokat ügyes kameramunkával kommunikálja le a játék számunkra. Küldetések során kisebb kihívásokat is kapunk, amik teljesen opcionálisak, de adnak egy kis plusz kihívást a csatához.
Az irányítás esetében számomra nagyon üdvözölt változtatás a kattintás helyett lévő WASD mozgás. Könnyű megszokni és sokkal egyszerűbb a spellek használata, mivel nem kell külön a mozgásirányra is fókuszálni az egérrel. Ezen felül összesen 8 gomb szükséges, amiből 1 a potionök használatára szolgál. A használt gombok mindegyike rebindolható, így kialakíthatjuk a saját ízlésünknek megfelelő kiosztást. Ha mégis kattintva szeretnénk járkálni, azt is használhatjuk inkább, de kontrollerrel is teljesen jól használható.
Sajnos a teszt során elég sokszor futottam bugokba. Többször történt meg az, hogy a maci szimplán nem tudott mit kezdeni magával és megállt egy helyben. Mivel nem tudok keresztül menni rajta, ezért beszorított a sarokba és így az egyik skill trükközésével kvázi átblinkeltem rajta. Szintén gyakori eset volt, hogy többször kellett egy skillt elnyomni, mert szimplán nem hajtotta végre a karakter. Az online partyzás során előfordult, hogy szimplán nem volt loot (amit több más ember esetében is olvastam a fórumokon). Azt hozzátenném, hogy elég nehezen találtam olyan embert, akivel partyba tudtam lépni (mert elég kicsi még a játékosbázis), és akiket találtam azok 90%-ban oroszul írogattak.
Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…