Kategóriák: CikkekPC tesztekPlayStation 4 tesztekPlayStation 5 tesztekSwitch tesztekXbox One tesztekXbox Series S tesztek és Xbox Series X tesztek

NINJA GAIDEN: Ragebound – Játékteszt

A zseniális Blasphemous alkotói ismételten egy 2D gyöngyszemet tettek le az asztalra, ezúttal a NINJA GAIDEN világában. Egyszerre tudja visszaadni az eredeti 2D-s gyökereit a szériának és a 3D-s játékok energiáját. A prezentáció teljes mértékben a 32-bites korszakot idézi, de mégis valahogy nagyon modern érzete van. A történetünk során két karaktert irányítunk majd egyszerre: Kenji Mozu és a vele összefúzionálódott Kumori. Kettejük kombinált erejét és képességeit kell majd felhasználnunk, hogy megküzdjünk a démon világgal az eredeti szériával párhuzamosan futó történetszálon.

A játék a tipikus „könnyű megtanulni, nehéz mesteri szintre emelni” mentalitást követi. Minden egyes mechanikát kifinomultan megalkotott tutorial szekciók vezetnek át minket, amelyek jól átadják nekünk a technikákat, de ránk bízza azt, hogy mennyire ügyesen használjuk fel azokat. Szerencsére lehetőségünk van kicsit lazábban is végigvinni a játékot, de ott van benne a lehetőség, hogy villámgyorsan, pixel perfect kivitelezett mozgásokkal végigrohanjunk a pályákon. Ezek a mechanikák még tovább bonyolódnak, mikor két karakterünk élete eggyé válik, és egyszerre használjuk mindkettejük mechanikáit.

A NINJA GAIDEN sorozat egyébként a kegyetlen nehézségéről is ismert. Ebben a részben egy kellemes középutat kapunk. Elég gyakoriak a checkpointok és nincs túl sok olyan helyzet, ami szándékosan belekergetne valamilyen sebzésbe. Ha végigvittük a játékot, akkor lehetőségük van az igazi veteránoknak egy Hard Mode használatára is, ahol azért komolyabban megugrik a nehézség, de talán még mindig nem éri el a legendás eredeti játék szintjét. Ezáltal a kevésbé elvetemült játékosok is megtapasztalhatják ezt az adrenalin pumpáló akciót.

A grafika nagyon látványos és dinamikus. Pixel art stílust használ és nagyon élénk színekkel dolgozik. Egyszerre tűnik régimódinak és modernnek. Az animációk nagyon folyékonyak és részletgazdagok. Az ellenségek halálanimációi is elég groteszk képet nyújtanak. Viszont a stílus ellenére mégis nagyon precíziós mozgásokat tesz lehetővé. Mindig pontosan tudtam, hogy mely platformok használhatók mozgásra vagy épp melyek egy háttér elemei. Jól körülhatárolható vonalaik vannak, így az ugrások esetén sem volt olyan, hogy úgy tűnt volna a karakterem eléri a peremet, de mégis leesik (ahogy az régen nagyon sokszor probléma volt platformerek esetén). A grafikát szintén egy nagyon energetikus zenei alap támogatja meg, amely még a játékon kívül, önmagában hallgatva is megállja a helyén. A képernyőn látható káosz tökéletes kiegészítője.