NINJA GAIDEN: Ragebound – Játékteszt

A játék a tipikus „könnyű megtanulni, nehéz mesteri szintre emelni” mentalitást követi. Minden egyes mechanikát kifinomultan megalkotott tutorial szekciók vezetnek át minket, amelyek jól átadják nekünk a technikákat, de ránk bízza azt, hogy mennyire ügyesen használjuk fel azokat. Szerencsére lehetőségünk van kicsit lazábban is végigvinni a játékot, de ott van benne a lehetőség, hogy villámgyorsan, pixel perfect kivitelezett mozgásokkal végigrohanjunk a pályákon. Ezek a mechanikák még tovább bonyolódnak, mikor két karakterünk élete eggyé válik, és egyszerre használjuk mindkettejük mechanikáit.

A grafika nagyon látványos és dinamikus. Pixel art stílust használ és nagyon élénk színekkel dolgozik. Egyszerre tűnik régimódinak és modernnek. Az animációk nagyon folyékonyak és részletgazdagok. Az ellenségek halálanimációi is elég groteszk képet nyújtanak. Viszont a stílus ellenére mégis nagyon precíziós mozgásokat tesz lehetővé. Mindig pontosan tudtam, hogy mely platformok használhatók mozgásra vagy épp melyek egy háttér elemei. Jól körülhatárolható vonalaik vannak, így az ugrások esetén sem volt olyan, hogy úgy tűnt volna a karakterem eléri a peremet, de mégis leesik (ahogy az régen nagyon sokszor probléma volt platformerek esetén). A grafikát szintén egy nagyon energetikus zenei alap támogatja meg, amely még a játékon kívül, önmagában hallgatva is megállja a helyén. A képernyőn látható káosz tökéletes kiegészítője.