Kategóriák: CikkekPC tesztek

Nif Nif – Betekintő

Főszereplőnk, Nif Nif azzal találja szemben magát, hogy mindent ellepett egy furcsa, zöld ragacs. Elhatározta, hogy megvédje a barátait és a környezetet és így nekivág, hogy megtakarítson mindent és mindenkit. Eköré épül a játék alap mechanikája és története is: a takarítás. Ez egy olyan könnyed, akár gyerekek számára is játszható deckbuilder játék, amelyben nem gyilkolunk, hanem szennyezett állatokat takarítunk meg.

Malackánk kétféle képességgel rendelkezik. Egyrészt egy bizonyos mennyiségű koszt takarít le a lényekről, másrészt egy mennyiségnyi ragacsot hárít ki magáról. Ha egy lényt teljesen megtisztítottunk, akkor „legyőztük” és a célunk, hogy a pályán látható összes állatot tisztává tegyük. Ha túlságosan bemocskoljuk magunkat, akkor elveszítjük a runt. Az aranyos kinézet viszont ne tévesszen meg minket, ahogy haladunk előre a pályán egyre nehezebb dolgunk lesz. Itt jönnek be a roguelite elemek.

Először is a kártyáink készletét növelhetjük vagy feloldott kártya jutalmakból vagy vásárolhatunk boltban egy választott listából abból a pénzből, amit a run során összegyűjtöttünk. Ezen kívül főhősünk szereti a hasát is és így főzhetünk is különféle alapanyagokból, amelyek bónuszokat adnak a takarításhoz. Az összetevőket vagy a csaták során vagy a saját kis zöldséges kertünkből tudjuk feltölteni. Ezen felül más játékokban relicnek nevezett bónusz tárgyakat is kaphatunk amelyek valamilyen irányban elmozdítják a játékmenetet, amelytől nem lesz túl egyhangú a gameplay loop.

Nagyon egyszerű és könnyen felkapható bárki által ráadásul mivel aranyos grafikával és állatokkal van tele, így akár a gyerekeinket is megismertethetjük a deckbuilderek világával. A könnyebbségének ellenére mégis elég mély játékmeneti elemek találhatók benne, amelyek ösztönzik az újabb és újabb runok elindítását. A mostanában nagyon divatos „cozy” játékok listájába tökéletes addíció és egy erőszakmentes szórakozás a kisebbek számára is.

Legfrissebb bejegyzések

BALL x PIT – Játékteszt

Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.

2025-12-05

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30