Mindenki életében vannak olyan stílusok és irányzatok, amelyekre nehezen adja rá a fejét az adott ember, de valahogy jómagam olyan embernek mondom magam, aki szeret kísérletezni. Így történt, hogy az elmúlt hetekben függője lettem a A Monster Train 2 címet viselő alkotásnak és rájöttem, hogy én bizony be kell pótoljam az első részét ennek a szériának. Na de ne rohanjunk ennyire előre! Hogy miről is van szó, várd ki a sorod kedves olvasó, és neked is osztok lapot!

Nos ez a gameszkó a 2020-as meglepetéssikerű, pakliépítős roguelike alkotás folytatása, ahol egy démonokkal teli vonaton kell szembeszállnunk a gonosszal. A tesztem során fontos megjegyeznem, hogy mint azt már a fentebbi írásomból is kivehettétek, NEM játszottam az első résszel, tehát összehasonlítási alapom nincs. A feladatunk, a mozdony megvédése lesz no és persze az, hogy épségben elkísérjük a célállomására.

A történet szerint a Mennyország felé haladunk felfelé a képernyőn, hogy a tűz erejét használva megtisztítsuk a betolakodó Titán fenyegetést, amely az isteni érme mindkét oldalát káoszba taszíthatja. Szükség lesz a Menny és a Pokol erőinek egyesítésére, hogy megvalósítsuk ezen célunkat, és minden sikeres küldetés közelebb visz majd a felszabaduláshoz.

A harc maga a címszereplő mozdonyon zajlik, amely négy szintű kocsival rendelkezik – háromban az egységeid harcolhatnak, a negyedikben pedig a máglyát, a vonat éltető elemet őrizzük. Ha túl sok sebzést szenved a jelen esetben említett erekje, akkor az felrobban, és az utazás véget ér, ezért oda kell majd figyelni, hogy a lehető leghamarabb kiiktasd az ellenségeidet.

A végeredmény részben pakliépítő, részben roguelike, részben pedig toronyvédelem, miközben kártyákat húzol, hogy egységeket helyezz el az egyes emeleteken, és megvédd a vonatot a támadók hullámaitól. Annak ellenére, hogy először játszottam ilyen stílusú gameszkóval, azt kell hogy mondjam, hogy elég egyszerűen beletanultam az alapokba, azonban szerencsére a kihívás is mindig ott kopogtatott az ajtón, tehát sosem éreztem azt, hogy esetleg túlságosan könnyű lenne egy küldetés vagy feladat.

Megosztás
Közzétette:
Mini

Legfrissebb bejegyzések

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24

Lonely House – betekintő

A Lonely House egy kültéri dekorációt a kezünkbe helyező nyugodt sandbox játék.

2026-01-23

Atomic Heart – DLC#4 Teaser Trailer

Az Atomic Heart történetét lezáró, negyedik DLC idén tavasszal érkezik, a fejlesztők pedig egy apró…

2026-01-22