Kratos ókori görög mitológiája hamarosan szélesvásznon is megelevenedik, ráadásul most már a rendező kiléte sem titok többé, ugyanis a direktori…
A 300 és a jövő év márciusában mozikba kerülő Watchmen rendezője sikeresen megegyezett a kaliforniaiakkal, így a cég három jövendőbeli…
A Guitar Hero után az Activison-Blizzard a hétvégén levédette a Dance Hero kifejezést, mely azonnali pletykalavinát indított el.
Az indiai Delhiben tartott Microsoft sajtókonferencián állítólag az őszi kínálat bemutatója mellett egy új, sokkal vékonyabb X360-ról is pletykálgattak.
Újabb hétvégéhez érkeztünk el, ami egyben azt is jelenti, hogy újabb Steam akció részesei lehetünk. Ezúttal a Rockstar termékeit vásárolhatjuk…
Lassan tizedik születésnapját ünnepli a Medal of Honor, így a jeles alkalomból az EA egy ünnepi csomagot dob majd piacra,…
A Bungie honlapján megjelent egy visszaszámláló, mely még a mai napon lejár. Egyesek szerint azon projektjüket jelentik be a srácok,…
Megújult honlappal várja látogatóit az Interplay, mely megújulás egyben egy új, pontosabban egy már ismert projekt leleplezését is jelentette.
Minden kedves érdeklődő számára ingyenesen elérhetővé vált a Midway 2004-ben debütált túlélő-horrorja, a Suffering.
Megérkezett az aktuális tengerentúli eladási lista, mely első két helyét a Spore kaparintotta meg.