Akinek esetleg kétségei voltak a Prince of Persia mozi hitelessége kapcsán, annak javaslom, lesse meg az első, hivatalos képet és…
Roman Ribaric, a Croteam csapatának főnöke ma délelőtt megerősítette, a be nem jelentett Serious Sam 3-ból kihajítják a rajzfilmes megvalósítást,…
Napokon belül elrajtol az idei, Comic-Con, ahol mind a UbiSoft, mind az Electronic Arts kellemes meglepetésekkel kedveskedik majd a kilátogatóknak.
A Valve mindenható ura, Gabe Newell a Good Game-nek adott videóinterjúban érdekes dolgokról mesélt. Az úriember szerint sokkal jobb lenne,…
A héten veszi kezdetét San Diegóban az idei Comic Con, ahol sok-sok képregényes kiállító mellett a játékipar is képviselteti majd…
Új belépők ugyan nem kerültek be a legjobbak közzé, kisebb átrendeződés mégis történt az élvonalban, hiszen a hatodik Harry Potter…
Ismét megérkezett az aktuális, e heti magyar szoftvereladási eredménylista, amelyen az egy héttel ezelőtti eredményhez képest az élen nem történt…
A július 23. és 26. között, San Diego-ban rendezett idei Comic-Con rendezvényen vadonatúj játékot leplez le a LucasArts, mely egyes…
Az elmúlt napokban több, a Sony-t érintő hírmorzsa látott napvilágot, amit most egy csokorba gyűjtöttünk Nektek, a könnyebb áttekinthetőség érdekében.…
A SEGA két alkotással már biztosan jelen lesz a jövő héten rajtoló eseményen. A japánok bemutatják az Iron Man folytatását,…