Kategóriák: Hírek

Serious Sam 3 – Komolyodik a külcsín

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Roman Ribaric, a Croteam csapatának főnöke ma délelőtt megerősítette, a be nem jelentett Serious Sam 3-ból kihajítják a rajzfilmes megvalósítást, helyette komoly külsőt kap „Komoly Sam” újabb kalandja.

Májusban még arról volt szó, hogy a Croteam hamarosan bejelenti a Serious Sam legújabb epizódját, melyről már régóta csicseregnek, azonban mindez a mai napig elmaradt. Cserébe viszont folyamatosan szivárogtatja a csapat az új részt érintő érdekes információkat, így fény derült a játék külsejét érintő legújabb adalékra.

 

Ezek szerint a játék korábbi részeiben alkalmazott rajzfilmes megvalósítást kihajítja a csapat. Legalábbis Roman Ribaric, a Croteam csapatának főnöke úgy nyilatkozott, hogy szeretné, ha megkomolyodna a sorozat, így sokkal realisztikusabb grafikát kap a harmadik rész. A képi világ módosítása mellett azonban a gyorsan pörgő, akciódús játékmeneten nem szándékoznak változtatni a fejlesztők.

Legfrissebb bejegyzések

Sker Ritual játékteszt

Túlélő lövölde, mely a Call of Duty zombis módjából és a Killing Floor játékokból merít…

2024-05-06

Bellwright Korai Hozzáférés betekintő

Mosd tisztára a neved a Bellwright túlélő kalandjátékban!

2024-05-05

Befutott a Transformers Egy animációs film magyar nyelvű előzetese

Érdekes produkciónak érkezik ez a Transformers Egy, amely október 10-től lesz látható itthon. Az animációs…

2024-05-04

Tini Nindzsa Teknőcök a World of Tanks Blitzben

A harckocsizók összefoghatnak a mókamester hősökkel, hogy miután megettek egy finom pizzát, összecsapjanak a gonosz…

2024-05-03

HBO MAX – 2024. májusi ajánló

Az utolsó HBO MAX havi ajánlóba ezúttal a május 1–20. között megjelenő filmeket és sorozatokat…

2024-05-03