Kategóriák: 3DSCikkek

Monster Hunter Generations – Játékteszt

10 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Különböző vadászati stílusok, emlékezetes szörnyek levadászása, látványos helyszínek. Ugye ismerős? A Monster Hunter visszatér, hogy a generációk egyesüljenek.

Emlékszel arra, amikor a kedvenc zenei bandád előrukkol egy válogatás albummal, amin a legjobb számaik találhatóak? Valahogy így tudom leírni a Monster Hunter Generations-t. Az eddigi részel legjobb dolgait (és kevésbé jókat) fogták és egy játékba pakolták. De, hogy ez mennyire sült el jól? A következő egy oldalon ezt fogjuk boncolgatni.

Mivel a jó dolgok vannak túlnyomó részben, így azzal kezdeném. Az eddigi Monster Hunter játékokban már megszokhattuk, hogy rengeted harci stílusból, páncélból és fegyverből válogathatunk, de a Generationsban erre még rátettek egy lapáttal.

Ember legyen a talpán, aki végig próbálgatja az összes harci stílust és megszerzi az összes fegyvert valamint páncélt. De ezért is imádjuk annyira ezt a sorozatot, mert nem 10-20 órát fogunk beleölni, hanem akár több százat is, hogy megszerezzük mindenből a számunkra a megfelelőt.

Egy 3DS-es címről beszélünk, de még mindig látványosak a helyszínek, még ha nem is túl részlet gazdagok (Majd ha talán érkezik NX-re is egy rész ott még jobban ámulhatunk) akkor is megfogunk állni és körbe nézni. Ezek után áttérhetünk a szörnyekre, amikre vadászni fogunk, kellően változatosak, a nagyobbak igazi kihívásokat jelentőek, de a környezetet felhasználhatjuk.

Mire gondolok környezet felhasználása alatt? Egy peremre csalhatjuk a prédát, hogy ne tudjon meglógni, vagy vannak a közelben robbanó hordók, amik drasztikus sebzést tudnak okozni. Bizony érdemes stratégiákat kialakítanunk, ha sikeres vadászok akarunk lenni.

De akkor jöhet a játék legnagyobb újdonsága: Hunter Style and Arts amikből sokat találunk és mindegyiknél van egy kis testreszabhatóság. Választhatjuk, a kiegyensúlyozottságot, de akár lehetünk gyorsak, hogy kitérjünk támadások elől vagy pont, hogy bevigyünk párat, vagy elmehetünk a nyers brutalitás felé is. A Hunter Style határozza meg, hogy milyen fegyvereket használhatunk, folyamatosan tanulhatunk meg újabbak használatát. A Hunter Arts egy amolyan utolsó mentsvárnak is tekinthető, mert ha aktiváljuk, akkor egy hatalmas erőt szabadítunk fel, így akár elmenekülhetünk, kivédhetünk támadást vagy akár bevihetjük a kegyelemdöfést.

Akkor most térjünk át a gyengepontokra. Az irányítás még mindig nem a kezdőbarát, bőven kell idő, hogy beletanuljunk és gyorsan tudjunk alkalmazkodni. Maga a menü rendszer is kaotikusnak tűnik elsőre, így arra is rá kell szánni az időt, hogy mit merre találunk, hogyan tudunk tárgyakat gyorsan használni. Leginkább ezeket tudom ide sorolni.

A Monster Hunter Generations egy kiváló darabja a már szép múlta visszatekintő sorozatnak, ami remekül egyesíti a régi és az új elemeket és még mindig felhőtlen szórakozást nyújt a vadászoknak. Bárkinek merem ajánlani, aki kicsit is érdeklődés a sorozat irányt és van 3DS-e, de a kezelés megtanulására rá kell szánni az időt.

Értékelés: 8/10

Legfrissebb bejegyzések

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29