Szerkesztőségünk egyik tagja és barátai mobiljáték fejlesztésére adták a fejüket. Egy rövid bemutató is készült róla. Fogadjátok sok szeretettel.
Az idősebb korosztály számára nagy eséllyel nem kell bemutatni a hajdani Kaland-Játék-Kockázat könyveket. Számos órát töltöttünk el azzal, hogy jobbra-balra lapozgatva izgalmasabbnál izgalmasabb kalandok részesei lehessünk.
A halál jele ezeknek az élményeknek állít emléket. A három részes sorozat első felvonása android telefonokon érhető el, kizárólag Magyarországon kapható, magyar nyelvű játék.
A történet szerint családunkat elrabolták, s rajtunk áll, hogy meg tudjuk-e menteni őket. Idővel kiderül, hogy a tét nagyobb, mint képzeltük, ráadásul a ránk törő veszélyek mellett folyamatosan meg kell küzdenünk a rajtunk lévő különös Jel erejével is, mely döntési lehetőségeinket is lekorlátozhatja.
Ha felkeltette érdeklődéseteket a játék, úgy megtaláljátok a Play áruházban.
A fejlesztők weboldala ITT érhető el.
Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…