The Banner Saga 2 – Játékteszt

Megérkezett a Stoic által készített, nagy sikerű The Banner Saga folytatása, ami közvetlenül követi az első játék történetét, és az abban hozott döntéseink befolyásolják ki él, és ki nem a második részben.

A 2014-ben megjelent első rész történetét ott folytatja, ahol az befejeződött. Két lehetőségünk van a történetet folytatni: átvisszük a mentésünket az első részből, vagy kiválasztjuk, hogy ki élte túl az ütközetet Bellower ellen az első rész végén. Így két opcióval vihetjük tovább a történetet, mégpedig Rook vagy Alette személyével. Bármelyiket is választjuk, mindkettőjüket nagyon megviseli a másik elvesztése, és a társaink elvesztése a játék során még a játékosban is egy nagyon depresszív érzést kelt. Tökéletesen átérezhetjük a sztori előrehaladásával, hogy milyen nehézségekkel kell szembenéznie egy vezetőnek valamilyen krízishelyzet idején. Hőseinknek a történet vége felé már maga a halál lesz a legnagyobb ellenfele nem a Dredge.

Hőseink Aberrang városa felé veszik az irányt és útközben nem csak a Dredge-ek által nyújtott fenyegetésekkel kell szembe nézniük, de a természeti akadályokkal és saját csoportjukon belüli nézeteltérésekkel is. Attól függően, hogy melyik karakter maradt életben végignézhetjük a történet alakulása során, ahogy Rook egyre felelőtlenebbül próbálja meg kiírtani a Dredge-eket a föld felszínéről, míg Alette apja nyomdokaiba lépve próbál jó vezetővé válni és kivívni a katonái bizalmát. Az eseményeket megszínesíti a második részben az, hogy időközönként Bolverk, és az általa vezetett Ravens történetét játszhatjuk, ami zsoldos létükből adódóan sokkal brutálisabb választásokat eredményez, a fő sztori szál békésebb történéseihez képest. Talán egy kicsit nagyobb hangsúly is kerül Bolverk és karavánjának történetére, mint az alap szálra.

A látványvilág továbbra is lenyűgöző. A hófödte hegyvidéki tájak mellett most már olyan területekre is kerülünk, ami teljesen fantasyba illő dolgokat mutat, és megtöri a nagyon komor, melankolikus történetet. Ezek annyira szépen néznek ki, hogy többször előfordult, hogy nem emlékeztem mi is történt valójában, mert a jelenet és a háttere elvonta róla a figyelmemet.

Új egységek is kerültek a játékba, amit még tovább színesítik a harcokat. Mind ellenséges, mind baráti oldalra kerültek belőlük. A kedvencem a Tracker, ami el tud tűnni harc közben, és onnan támadva összetöri ellensége armorját. Nagy változást jelent majd még a Horseborn faj megjelenése is, akik kentaur létüknek köszönhetően képesek arra, hogy eltapossák az ellenségüket, de ugyanazon körben visszaszaladjanak biztonságosabb területre. A Bog lakosai okoztak még komolyabb fejtörést számomra, és a Sundr Eyeless, aki képes feléleszteni halott társait.

A második rész szinte mindenben felülmúlja az első részt, és így utólag már nem is bánom, hogy eltolták a játék kiadását, mert így elkészíthették ezt a még tökéletesebb változatot. Nagyon erősen érződik a történeten, hogy egy epikus befejező rész vár ránk a trilógia zárásaként, és mint szinte mindegyik közbenső játék esetében, itt is megvan a „Mikor jön már a befejező rész végre? Tudni akarom a sztori végét!” érzés. Ugyan fejlődött a harcrendszer, de az ellenségek még mindig képesek nagyon buta dolgokat csinálni. A két teljesen más hangvitelű történetszál nagyon jól bemutatja a játék világát.

Értékelés: 9,5/10