Kategóriák: CikkekPC tesztek

Signal to Noise – Játékteszt

10 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A zene alapú játékok piaca egyre szélesebb körű, és most még nagyobb lett, ugyanis ez a játék egy új irányba próbált meg elindulni: egy zenei rail shooter lett az eredménye.

Leginkább talán az Audiosurfre hasonlít a játék kinézete, de a játékmenet teljesen különböző. Több panelre bontható a pályák felépítése, amit a zenénk alapján generál a játék a map betöltése előtt. Ez a generálás a playlistünkben lévő számok mennyiségétől függ, de nem tart túl sok ideig.

Amint legenerálta a pályánkat egy csőben találjuk magunkat. A különböző szekciók ebben a csőben történnek. Az első változat, amikor űrhajónk segítségével a csőben kell navigálnunk, miközben kikerüljük az akadályokat és szétlőjük az ellenségeket. A második, hogy ritmikusan ide-oda mozgó, karácsonyfa szerű akadályok közt kell átrepüljünk, és vigyáznunk, hogy ne ütközzünk nekik. A harmadik típus, amikor hanghullámok vágnak keresztül a csövön, és azokat kell kikerülnünk.

A következő rész két fázisból áll. Egy robot fej szerű bosst kell legyőzzünk, és miután megsemmisítettük felrobban és a robbanás elől a „monitor-felé” kell repülnünk és összeszedni a lebegő dolgokat pontokért.

Egy dolgot viszont hiányolok a játék vizuális részében, mégpedig azt az érzést, hogy valóban a zene hatására változnak a dolgok. Például a környezetünk megvilágítása a ritmus hatására erősebben vagy gyengébben világíthatna, vagy valami hasonló. Ez a fentebb említett Audiosurf esetében tökéletesen megvolt, hogy például ahol gyorsabb részek voltak a zenében, ott gyorsabban haladt az űrhajónk is és mellé kicsit pulzáló hatása volt a színeknek.

Minden esetre nagyon élvezetes csavart ad a zenehallgatásnak. Könnyen el lehet vele szórakozni, és az irányítás sem bonyolult. Összemérhetjük teljesítményeinket más játékosokéval és versenyezhetünk velük a ranglistán, miközben kedvenc zenéinket hallgatjuk.

Értékelés: 7/10

Megosztás
Közzétette:
Cefre

Legfrissebb bejegyzések

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30

Benedict Cumberbatch csatlakozik a World of Tanks Ünnepi hadműveletéhez – kezdődik a mágikus téli offenzíva

A World of Tanks ünnepi eseményét ezúttal nem más dobja fel, mint a zseniális Benedict…

2025-11-30