Kategóriák: 3DSCikkek

LBX: Little Battlers eXperience – Játékteszt

10 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az Inazuma Eleven után újabb japán ínyencség került ki az Ötös Szintű srácok konyhájából: Élő szövet a fémvázon.

A robotokhoz fűződő bensőséges kapcsolatom egy családi barátoktól kapott vegyes mese-VHS kazettával indult a nyolcvanas évek közepén, melyen a Transformers pörgött a legtöbbször, világszép holland nyelven. Nem sokkal később megkaptam az első Grimlock figurámat, melyet kritikus kortársaim a Béla Utcai Általános Iskolában örökre száműztek a szekrény mélyére, mivel itthon akkoriban nem ment a sorozat a tévében, így kevésbé volt menő.

Nem úgy a Little Battlers Experience, mely egy rendkívül sikeres anime sorozat, mondjuk elsősorban a világ japánra eső részén. Ebből gyúrt most nekünk melodramatikus, de pergő ütemű akció szerepjátékot a jó öreg Level-5 csapat, ami első nekifutásra pont elég információ kell legyen a helyes döntés meghozatalához, 3DS gyűjteményünk bővítésekor.

A sztori szerint a jövőbeli, főleg nagyszemű kisgyerekek által lakott Tokióban a legkeresettebb árucikk nem más, mint az LBX minirobot, mely gyakorlatilag mindenkinek ott lapul a farzsebében. 

Az egyébként kifejezetten szórakoztató, bár egy pöppet anime klisé jellegű történetben, főhösünk, Van Yamano homályos családi hátterét bontogatjuk kifelé, miközben minden sarkon végtelen mennyiségű párbaj vár rank és robotbarátunkra. A játék nagy részét az ilyen valós idejű csaták teszik ki, de szükség is van rájuk harcosunk képességeinek és fegyverzetének fejlesztése miatt.

A legtöbb időt talán gépünk személyre szabása és felszerelése veszi el, de amint megtaláljuk a nekünk fekvő harcmodort, már sínen vagyunk a végső győzelem felé. Itt kell megjegyeznem, hogy a verekedés  kifejezetten lineáris: az AI bájosan ostoba, elég egy tereptárgy mögé rejtőzve kivárni, amit a gép irányította ellenséges egység a falba ereszti a tárat, hogy majd újratöltéskor előugorva jól megsorozhassuk. Ezzel a módszerrel egyébként erősebb ellenfelek is viszonylag könnyen legyőzhetők.

A valódi erő magában a történetben, illetve ennek zseniális képi és narratív tálalásában rejlik, maga a játék nagyon szép, a videók pedig elsőrangúak, ám maga a világ sajnos unalmasra és – az összes útszéli LBX harcos ellenére – üresre sikeredett. A környezet a fő cselekmény szál melletti, konkrétan béna quest módot próbálja támogatni, de ez inkább repetitív és lehangoló, mint izgalmakkal teli.

Az ésszerű döntés az, hogy a Little Battlers Experience anime rajongóknak kötelező boldogságadag, mindenki más pedig inkább szedje elő a szekrényben szunnyadó gyermekkori robotjait, elég sokat érnek ebayen.

Értékelés: 7/10

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20