A szimulációs játékok listájában mindig is egy hatalmas űr tátongott, mégpedig a kenyerek álmainak megvalósulásának szimulációja. De ez a sötét éra az I am Bread megszületésével véget ért, és végre a játékosok is átérezhetik a kenyerek kemény sorsát.
A próféciák megjövendölték, hogy ez a nap egyszer el fog jönni, a pillanat, amikor végre az emberiség megtapasztalhatja a kenyerek kínkeserves szenvedését, és bejárhatja a pirítóssá válás rögös útját. Íme! Megszületett az I am Bread, ahol a játékos a kenyeret (legfőbbképpen a négy sarkát) irányítva átküzdi magát konyhán, dolgozó szobán, TF2 pályán, amin csak kell, hogy végül egy szép pirítós legyen belőle. Alapjában véve nagyon szörnyű ez a koncepció, még kimondva is röhejes, de azt kell mondanom, hogy miután elkezdtem vele játszani, gyorsan megváltozott a véleményem.
Az irányítás nagyon szimpla, mégis nagy kihívás a kezelése. A kenyerünk, vagy az a pékárú, ami a módnak megfelelően az irányításunkra van bízva fix pontokon (a kenyér esetében a 4 sarkán) rögzíthető különböző felületekhez. Ebből a rögzített pontból kell a fizikai motor segítségével átlöknünk magunkat, hogy mozogni tudjunk. Ez valamiért jobban működik controllerrel, mint billentyűzettel. Ha az irányítást megszoktuk, akkor jöhetnek a további figyelni valók:
Természetesen, mint a fizika alapú játékok nagy részénél, itt is gyakorta glitchel a motor. Előfordul, hogy beakadunk két tárgy közé és valami megmagyarázhatatlan sebességgel elkezdünk egyre gyorsabban pattogni a két felület között, majd egyszer csak kilövünk, mint valami rakéta. Alap esetben ez egy szörnyű dolog lenne, amiért valószínű azonnal feladnám a játékot, de egy ilyen stílusú játéknál ezek a defektek csak hozzátesznek a játékélményhez.
A játék 7 féle játékmódot kínál számunkra:
Összességében annyit lehet elmondani a játékról, hogy egy nagyon jó vicc, ami végül talán jobban sikerült, mint gondolták. Ezt semmilyen más körülmények között nem lehetne eladni, de ilyen körítésben egy nevetéssel teli játékot kapunk a pénzünkért.
Értékelés: 7/10
Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…