Lords of Magna Maiden Heaven – Játékteszt

Mit tennél, ha örökölnél egy fogadót, aminek már egy ideje nem volt vendége, de egyszer csak furcsa erővel megáldott lányok jelennének meg, és mesternek szólítanának? Biztosan furcsán éreznéd magad és tudnád, hogy egy japán játék szereplője vagy.

Amikor egy Visual Novellel játszunk, tudjuk, hogy karakterünkkel külön nem mozoghatunk, minden akkor és úgy történik, ahogy meg van írva, de egy JRPG képében nem ezt várnánk, viszont a Lord of Magna Maiden Heaven esetében ezt kapjuk. De ne rohanjunk ennyire előre, inkább nézzük az alapszituációt.

Főszereplőnk örököl egy fogadót, aminek már egy ideje nem volt vendége, viszont a lelkére kötik, ha betér valaki, azzal úgy foglalkozzon, mintha a családtagja lenne. A napok eseménytelenül pörögnek, amikor egy földrengés rázza meg a térséget, és így utat nyitva eddig elzárt barlangokba, ahol értékes kristályok, találhatóak, persze főszereplőnk azonnal a pénzszerzés reményében meg is látogat egy ilyen barlangot, ahol rátámadnak, de az egyik kristályból egy lány szabadul ki, akit Lottienak hívnak és megmenti, valamint „Mesternek” szólítja, majd elájul. Pár nap múlva a barátaink bajba kerülnek, és Lottieval együtt mentjük meg őket, de ismét elveszti az eszméletét, ráadásul nem is javul, így ismét felkeressük a barlangot, hátha találunk megoldást. Találunk is, de ismét veszélybe kerülünk, de semmi pánik, mert a semmiből megjelenik Trixi, akinek a segítségével megmenekülünk. Viszont sajnos ő sem emlékszik semmire, de Lottival közösen ráébrednek, hogy testvérek, és még vannak páran, így hát a feladat adott: meg kell keresni az összes lányt. 

Ha ezt a történetet egy animében látnám, biztosan nézném, sőt Visual Novelként is elfogadnám, de, mint JRPG, már felemásak az érzéseim, főleg, hogy karakterünket alig irányíthatjuk. Szegény 3DS-en csak az „A” gombot fogjuk koptatni, hogy egyik dialógusról a másikra ugorjunk. Első körben két órát játszottam, abból összesen 10 perc volt, amikor irányíthattam a karakterem, a maradék 110 percben a szövegeket olvasgattam, és ez tovább is így folytatódott. 

Amit érdemes kiemelni az a harcrendszer, mert egy klasszikus körökre osztott mechanikát kapunk, és folyamatosan nagyobb csapatok ellen kell harcolunk, ami minimálisan megdobja az élvezeti értéket. A rajzolt átvezetők látványa nagyon a helyén van, és igazi animés érzést ad az egésznek, ezért is sajnálom, hogy nem az lett ebből. Magára a játékra sem mondhatjuk, hogy csúnya, főleg azoknak tetszik majd, akik szeretik a kicsit elnagyoltabb, chibi karakteres dizájnokat. Ez a chibi dizájn már a dialógusoknál nincs jelen, ott szépen megrajzolt karaktereket láthatunk. 

Összességében nem lehet haragudni a Lord of Magna Maiden Heavenre, csak nem éppen ezt szeretné kapni az ember, hogy alig van játék érzete az egésznek. Látványban nagyon szép, főleg az átvezetők. Inkább azoknak ajánlott, akik szeretik az animéket, a részletes és nagyon sok dialógust, amikből aprólékosan megismerhetünk mindent (és közben néha játszhatunk is egy keveset). 

Értékelés: 7/10