Kategóriák: CikkekPC tesztek

Starseeker: Astroneer Expeditions – Korai Hozzáférés betekintő

A System Era Softworks által fejlesztett, zseniális Astroneer közel tíz évvel ezelőtt jelent meg, és azóta is a túlélőjátékok egyik legkülönlegesebbikeként tartják számon. Könnyed, rajzfilmszerű látványvilágával, felfedezésre épülő játékmenetével és kreatív terepformálási mechanikáival rengeteg játékost nyert meg magának. A Starseeker: Astroneer Expeditions, bár címében említi az elődöt, nem egyszerű folytatásként érkezik, hanem egy olyan mellékágként, amely merőben új irányba tereli a sorozatot. A nyugodt, nyílt világú túlélés helyett ezúttal kooperatív expedíciókra és küldetésalapú játékmenetre helyeződik a hangsúly.

A játék jelenleg korai hozzáférésben érhető el, és sajnos nem a letisztultabbak közé tartozik. A játék során több, kisebb-nagyobb technikai hibával, de olyan problémákkal is találkozhatunk majd, amelyek egy-egy küldetés újraindítására kényszerít majd bennünket.

Fontos kiemelni azt is, hogy a Starseeker minden elemében többjátékos élménynek készült. Bár az expedíciók egyedül is teljesíthetők, a játék mechanikái egyértelműen arra ösztönöznek, hogy más játékosokkal közösen induljunk útnak. Éppen ezért sokkal inkább tekinthető spin-offnak, mint az Astroneer teljes értékű folytatásának.

Érdekes módon a bevezető még erősen emlékeztet az eredeti játék hangulatára. Egy színes kis bolygón találjuk magunkat, ahol ismét kézbe vesszük jól ismert multifunkciós eszközünket, amellyel szabadon alakíthatjuk a terepet, nyersanyagokat gyűjthetünk, majd azokbőól új felszereléseket és technológiákat készíthetünk. Az első percek alapján könnyen hihetnénk, hogy ugyanaz a nyugodt felfedezés vár ránk, amely az Astroneert is olyan szerethetővé tette. A játék azonban hamar új irányt vesz, amikor megérkezünk a névadó Starseeker űrállomásra. Ez szolgál a központi bázisunkként és egyfajta közösségi hubként, ahol különböző NPC-k kínálnak küldetéseket, miközben más játékosok is itt készülnek következő expedíciójukra. Az ESS Starseeker fedélzetén fejleszthetjük felszereléseinket, új eszközöket készíthetünk, csapatot szervezhetünk, majd egy kisebb űrhajóval indulhatunk egy újabb bolygó felfedezésére.

A küldetések során különböző kutatási feladatokat kell teljesítenünk, nyersanyagokat kell gyűjtenünk, majd a megszerzett erőforrásokat visszaszállítjuk a bázisra, ahol további fejlesztések nyílnak meg számunkra. Ez a körforgás adja a játék alapvető előre haladási rendszerét, amely rövidebb, jól elkülönülő expedíciókra épül. Az egyik legnagyobb változást a játékmenetben az oxigénrendszer jelenti. Minden expedíció során egy mutató folyamatosan számolja a rendelkezésünkre álló időt, amely nagyjából harminc percet biztosít a feladatok teljesítésére. Ha lejár az idő, kénytelenek vagyunk megszakítani a munkát, és visszatérni az állomásra. Ez az időkorlát teljesen más ritmust eredményez, mint amit az Astroneer korábbi, nyugodtabb játékmenete képviselt, és ez az a pont, amely leginkább megosztja a játékosokat.

A Starseeker másik fontos újdonsága, hogy jóval nagyobb hangsúlyt fektet a veszélyekre. A környezeti akadályok mellett számos idegen élőlény is benépesíti a bolygókat, amelyekkel rendszeresen meg kell küzdenünk. Ezek az összecsapások sokkal intenzívebbek, mint az előző játékban, és egyértelműen arra ösztönzik a játékosokat, hogy csapatban induljanak útnak.

Összességében a Starseeker: Astroneer Expeditions érdekes irányba viszi tovább a sorozatot. Megőrzi az Astroneer szerethető látványvilágát és alapmechanikáit, miközben egy teljesen más felépítésű, expedícióközpontú kooperatív élményt kínál. Az új veszélyek, a kézzel megtervezett pályák és a küldetésalapú struktúra friss színt visznek a játékmenetbe, ugyanakkor a nyugodt sandbox élményt keresők számára nem ez lesz a legideálisabb élmény.

Legfrissebb bejegyzések

Wild West Supermarket Simulator 1.0 játékteszt

Egy vadnyugati játék, ahol ezúttal nem fegyveres cowboyként kell játszanod, hanem egyszerű boltosként.

2026-07-24

Crushed In Time – Játékbemutató

A Crushed In Time egy szellemes, meta‑kaland, ahol Sherlock és Watson a játékfejlesztés káoszában nyomoznak,…

2026-07-16

Deer & Boy – Játékbemutató

A Deer & Boy olyan, mint egy csendes, lírai álom, amely egyetlen finom mozdulattal képes…

2026-07-16

Trash Goblin The Artist of Brimhaven – DLC betekintő

A Trash Goblin egy tökéletesen hozzáillő DLC-t kapott az Artist of Brimhavenben, mely során a…

2026-07-16

Deep Rock Galactic Rogue Core – Korai Hozzáférés Betekintő

Megérkezett a Deep Rock Galactic Rogue Core, ami a legendás co-op shooter spinoffja, azonban még…

2026-07-15

The Caribou Trail – Játékteszt

Háborúban barát kell, nélkületek magányra lel.

2026-07-14