Kategóriák: CikkekWii U tesztek

PlayIT 2014 ősz – Nintendo stand: Splatoon – Próbakör

12 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A helyszín a PlayIT, azon belül is a Nintendo stand. 8 darab kihelyezett Wii U, 4-4 egymással szemben. A kijelzőkön valami nagyon pörgős és színes dolog futott. A stand felett egy nagy tévén pedig az egész játékbeli helyszín „mini” térképe volt látható.

Kíváncsi tekintettel figyeltem, ahogyan a különböző magasságú, nemű és korú játékosok lövik egymást és mindent az adott pályán, amit nem borít be valamilyen színű festék. Idővel (miután lejárt a kétszer két perces meccs) sorra kerültem, és kezembe foghattam a nagy gamepadet. Először is megkapjuk a kezdeti instrukciókat az irányítással kapcsolatban (analógokkal mozgunk és nézelődünk, a gamepad döntésével pedig célzunk… pár kör alatt meg lehet szokni). Karakterünk egy tintahal és egy humanoid szerelméből napvilágot látott „cuki” lény. A hátunkon található a fő fegyverünk, a festékpacaszóró-vető. Ezzel tudjuk a térkép bármely részét beteríteni a saját csapatunk színével. Ez is a cél. Mármint, hogy minél több minden legyen befestve. De ha az ellenfél színében járunk-kelünk, az sebez, és hátráltat minket az előrejutásban, ellenben át lehet színezni a sajátunkéra.

Ebben a közegben a bal hátsó ravasz nyomva tartásával nagyobb sebességre kapcsolunk, és sokkal gyorsabban elérhetünk a kétféle pacaszőnyeg találkozásához. Hiszen nagy valószínűséggel ott megy a csata az ellenféllel. A kis kannánk hamar kifogyhat, ekkor a festékünkbe merülve tudjuk feltölteni, azaz lényegében végtelen muníciónk van. Ha teli a kanna, szintén valamelyik elsütő billentyűvel eldobhatunk előrefelé egy pacagránátot, ami mondanom sem kell, többeket is az újjászületési pontra kényszeríthet. Innen a gamepad kijelzőjén rábökve (itt helyezkedik el a mini térkép és a csapattársak pozíciója) oda tudunk ugrani egy bajtárs mellé, és máris folytatódhat a tintázás.

Nagyon szórakoztató és pörgős kis játék lesz a Splatoon. A megjelenést 2015 első felére datálják, és persze Nintendo Wii U-ra érkezik.

Legfrissebb bejegyzések

Qliphah in Providence’s Shadow – Játékteszt

Vannak történetek, amiket olvassatok és ne henyéljetek.

2026-11-04

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30