Kategóriák: CikkekWii U tesztek

PlayIT 2014 ősz – Nintendo stand: Captain Toad: Treasure Tracker – Próbakör

11 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Sál felvéve, óriási hátizsák teletömve, fejlámpa beállítva. Készülődhetünk a kincsvadászatra, ami hatalmas kalandnak ígérkezik a kis Toadnak.

Toad karakterét a Super Mario 3D Worldben ismerhettünk meg jobban, és máris megérkezett az első önálló játéka. Egy kincsvadászatra indul, hogy visszaszerezze az ellopott aranycsillagokat, de közben bőven akad más kihívás is.

A játékban 70 pálya lesz elérhető, a PlayIT-en ezekből ki lehetett próbálni egy párat, és megismerkedhettünk a játék irányításával, ami egyszerre kényelmesnek és érdekesnek is mondható. Mindegyik pálya forgatható, így felfedezhetünk rejtett járatokat, vagy ennek a funkciónak a segítségével kerülhetünk ki csapdákat és ellenfeleket.

Az egyes szinteken a fő feladatunk az lesz, hogy megszerezzük a csillagot, de útközben persze több felszedhető tárgyba is belebotlunk, és persze az egyedi bónuszfeladatok sem maradhatnak ki. Ahogy haladunk előre, úgy kapunk majd képességeket, és ezeket kell majd kevernünk, hogy könnyen teljesíteni tudjuk az adott szintet.

Ami leginkább az erőssége a Captain Toadnak, hogy szabadon mozgathatjuk a kamerát bármikor, ez pedig igazi szabadságérzetet ad. Ezt egészíti ki a könnyű irányítás, ami is segít abban, hogy jól szórakozzunk játék közben.

Egy végtelenül aranyos és szeretni való játék lett a Captain Toad, amely tökéletes szórakozást tud nyújtani minden korosztálynak, ráadásul ismét a Nintendóra jellemző élénk színekkel megtámogatott látványt kapunk. Yoshi és Kirby egyedi grafikája után Toad látványvilága tökéletesen illeszkedik a sorba. Megjelenése Európában 2015. január 2-án esedékes.

Megosztás
Közzétette:
NepTum

Legfrissebb bejegyzések

The Run – Bemutató

Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.

2026-02-05

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24