Kategóriák: CikkekWii U tesztek

PlayIT 2014 ősz – Nintendo stand: Kirby and the Rainbow Curse – Próbakör

12 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Kirby jövőre újra támad, egy igazán érdekes játékban. A gyurmavilágban bármi megtörténhet…

A PlayIT-en helyett kapott Kirby is, ám pontos címmel még nem rendelkezik a játék, ráadásul a játékra eddig jellemző alapokat félrerakták, és egy teljesen új világot kell majd megszoknunk.

Amit elsőre ki kell emelni, az a látvány. Idősebbeknek még ismerősen csenghet a Neverhood cím, ahol egy részletesen kidolgozott gyurmavilágban kalandozhattunk. De miért is hozom fel pont itt? A Kirby is egy ilyen világot kapott, amit aprólékosan kidolgoztak a fejlesztők, így teljesen olyan hangulatot áraszt, mint ha egy kisgyerek alkotta volna meg.

A rózsaszín puffancsot most csak közvetetten irányíthatjuk: a gamepaden rajzolhatjuk meg neki az útvonalat, illetve ha rányomunk Kirbyre, akkor egy kis gyorsaságot adhatunk neki. De nem merül ki ennyiben a játék, mert ismerhetjük, hogy mennyire kis falánk és furcsa lényről beszélünk!

Lesznek olyan pályák, ahol nem a jól megszokott formában fogjuk viszontlátni, hanem pl. tank, tengeralattjáró, illetve rakéta alakot is felvehet. Ilyenkor a feladatunk az lesz, hogy segítsünk neki a rátörő ellenfelek legyőzésében. Nem csak kicsi szörnyek fogják megnehezíteni a dolgunkat, hanem akár egy hatalmas fával is fel kell majd vennünk a harcot. Így a változatosságra nem panaszkodhatunk.

A pontos cím és a megjelenési dátum még nem ismeretes a Kirby esetében, de a rövid próba alatt kiderült, hogy egy nagyon aranyos játék lesz, amely bárkit képes lesz elszórakoztatni. Érdemes lesz figyelemmel követni!

Legfrissebb bejegyzések

Qliphah in Providence’s Shadow – Játékteszt

Vannak történetek, amiket olvassatok és ne henyéljetek.

2026-11-04

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30