Kategóriák: 3DSCikkek

Castlevania: Lords of Shadow – Mirror of Fate – Játékteszt

12 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Castlevania Lords of Shadow története folytatódik új szereplőkkel, új helyszínnel, de minden más maradt a megszokott. A sors tükre képes lesz minden sötét titkot felfedni?

A Mirror of Fate időrendben a Lords of Shadow első és második része között játszódik. Főszereplőinkben (mert bizony, ebben a részben több játszható karakter is lesz) a közös, hogy ők is Gabriel Belmont leszármazottjai, és akivel elsőként megismerkedünk, az Simon, Trevor fia.

Simon még kisfiú volt, amikor városukat porig rombolta Drakula serege, apjáról már régóta nem hallott semmit, anyja pedig odaveszett a támadás alatt, így bosszút esküdött, és felnőtt korára Vámpírvadász lett, útja pedig Drakula kastélyába vezet.

Második fő karakterünk Trevor, Gabriel fia. Az apját sosem ismerte, mert már születésétől fogva a Testvériség nevelte és képezte ki a legnagyobb gonosz, Drakula legyőzésére. Küldetésének sikerességéről semmit sem tudunk, de Simon másik feladata, hogy kiderítse, mi történt az apjával.

Utolsó irányítható szereplőnk Alucard, róla tudjuk meg a legkevesebbet. Simonnak segít pár szorult helyzeten keresztüljutni, a múltja nyújtja majd a legérdekesebb részleteket, de igazi szerepe a játék végén lesz.

A három szál jól elválasztható egymástól, de vannak részek, amikor keresztezik egymást. A nagy családi újraegyesülésre a játék végén kerül majd sor, ahol is Drakulát kell legyőznünk.

A Mirror of Fate leginkább a régi klasszikus Castlevania-játékokat idézi oldalnézetes játékmenetével, ügyesen kivitelezett ügyességi részeivel, valamint a kihívást jelentő harcaival. Nem egy könnyen végigjátszható játékról beszélünk. Minden ellenfélnek megvan a maga taktikája, de ha nem védekezünk időben, akkor hatalmas pofonokat kaphatunk.

:galeria:

A játék irányítása nagyon egyszerű, de jó reflexek kellenek, hogy mindent időben tudjunk megnyomni. Hangulatra sem panaszkodhatunk, mert tökéletesen hozza azt, amit elvárunk tőle: komor, sötét és veszedelmes.

Aki rendelkezik Nintendo 3DS-el, azoknak bátran ajánlott beszerezni. Egyedül is megállja a helyét, de tökéletesen beleilleszkedik a Lords of Shadow történetébe.

Értékelés: 9/10

Legfrissebb bejegyzések

Dinghai: The Ocean Pillar – Demó betekintő

Lépj be egy gyönyörű akció-PRG világába, mely kínába kalauzol minket, és már a demó alapján…

2026-09-12

The Severed Gods – Korai Hozzáférés betekintő

A The Severed Gods akár lehetne az Octopath Traveler és a Slay the Spire szerelemgyereke…

2026-09-12

Dead Weight – betekintő

Szállj fel a saját hajódra és szállj szembe az ősi istenekkel ebben a gyönyörű taktikai…

2026-09-12

Monk Took Book – betekintő

A Monk Took Book egy érdekes csavart dob a kooperatív friendslop játékok világába: ad egy…

2026-09-09

World of Warships – 11. évfordulós ünnepség

A World of Warships születésnapja alkalmából új események és tartalmak érkeznek: új, alacsony szintű hadműveletek,…

2026-09-09

SPRAWL zero – betekintő

A Kwalee kiadó neve általában elég jó minőségi előjelző, nincs ez másképp a SPRAWL zero…

2026-09-09