A Halo-franchise következő epizódja 2015 év végén lát napvilágot, természetesen Xbox One konzolon.
A 343 Industries hivatalos közleményben tudatta a játékosokkal, hogy folytatódik a Halo-sorozat, amely az ígéretek szerint sokkal nagyobb falat lesz majd a fejlesztőcsapat számára, mint a Halo 4 volt – mind a tartalom, mind a technológia terén.
A játék a tervek szerint 60 fps-en fut majd, dedikált kiszolgálókon, olyan háttérrendszereken, amelyekről már több mint egy évtizede álmodoznak a készítők. A játékról természetesen egészen mostanáig nem sok információ szivárgott ki, leszámítva a tervezett emblémáját, valamint egy koncepciórajzot, ám nyakunkon az E3, aminek során június 9-én sajtótájékoztatót tartanak majd, és állításuk szerint a sorozat rajongói onnantól majd visszaszámlálják majd a megjelenésig hátralévő napokat.
A munkálatok részeként a Halo 5 egy teljesen új motort is kap, amely már nem az Xbox 360, hanem az Xbox One képességeinek határait fogja feszegetni, és ez minden téren látszani fog. Már csak néhányat kell aludni az E3-ig, amikor remélhetőleg sokkal több infót csepegtetnek majd a készülő folytatásról.
A várva várt Eufória 3. évada mellett jövőre érkezik a Sárkányok háza folytatása, valamint vadonatúj…
A 2016-os LUMO folytatásaként a LUMO 2 egy retro hatású, nézetekkel játszó metroidvania, mely főként…
Lépj be a VEX MAGE világába, ami egy bizarr, kiszámíthatatlan FPS, ami több ponton is…
Holiday Ops 2026, a World of Tanks ünnepi eseménysorozata.
Ha érdekel a használt autók világa, akkor ezt a játékot neked találták ki!
A zseniális Escape Simulator folytatása megérkezett, és nagyobbat robban, mint elődje: tematikus szabadulószobák és új…