13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Multiplayer nem lesz, viszont kizárólag következő generációs konzolokra és PC-re jelenik meg Batman legújabb kalandja. Epikus videoelőzetes a hírben!

A Rocksteady utolsó Batman-tematikájú alkotását kaphatjuk kézhez 2014 második felében, amely után a fejlesztők valami teljesen más játék készítésébe fognak belevágni. Az Arkham Knight címre hallgató epizód kizárólag az új generációs konzolokra lesz elérhető, illetve PC-re. A döntés hátterében az áll, hogy a Rocksteady fejlesztői úgy érzik, amikor egy játékot egyszerre két konzolgenerációra készítenek el, annak mindig érezhető negatív hatása van a végeredményre, így inkább a maximumot hozzák ki az új játékból. Egy epikus előzetes már most elérhetővé vált, amit az alábbiakban megtekinthettek:

A pletykák szerint a játék október 14-én lát majd napvilágot, és az előrendelők Harley Quinnel is játszhatnak majd.

​

A játékban egyáltalán nem lesz multiplayer, viszont a készítők szerint annál jobban tudnak majd az egyjátékosos játékélményre koncentrálni, és szerintük nem is fog hiányozni majd a többjátékosos mód. Reméljük, igazuk lesz, és egy újabb epikus Batman-történettel játszhatunk majd.

Legfrissebb bejegyzések

Qliphah in Providence’s Shadow – Játékteszt

Vannak történetek, amiket olvassatok és ne henyéljetek.

2026-11-04

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30