Kategóriák: Hírek

Újraszabott PS Viták jönnek, bemutatkozik a PlayStation Vita TV

13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Sony japán PlayStation-konferenciáján nem csak a játékok, de a PlayStation Vita is szerephez jutott. Egyrészt bemutatkozott az egyelőre minket még nem érintő PlayStation Vita TV, másrészt megújul a Vita.

A PlayStation Vita karcsúsított modelljei hat különböző színben érkeznek majd, 5 colos LCD (OLED helyett) kijelzővel, 1 GB-ra megnövelt belső memóriával és szintén növekedett (egy órával) üzemidővel. Maga a PS Vita egyébként 20 százalékkal vékonyabb és 15 százalékkal könnyebb lesz, illetve univerzális lesz a micro-USB csatlakozó, valamint olcsóbbak lesznek a memóriakártyák. Nyugati premierről egyelőre nem esett szó.

A PlayStation Vita TV alkalmas lesz PS Vita, PlayStation 1, PlayStation Portable játékok futtatására, illetve a PlayStation 4 Remote Play funkcióját is támogatja. Csatlakoztathatunk majd hozzá DualShock-kontrollert, s támogatni fogja a 480p, 720p, 1080i felbontást.

Legfrissebb bejegyzések

Qliphah in Providence’s Shadow – Játékteszt

Vannak történetek, amiket olvassatok és ne henyéljetek.

2026-11-04

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30