Megjelenési dátumot kapott az első Giana Sisters-kiegészítő

13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Giana Sisters: Twisted Dreams – Rise of the Owlverlord elnevezésű különálló kiegészítő Steamre szeptember 26-án érkezik majd.

A Black Forest Games játéka 5 euróba fog kerülni a Steam kínálatában, az előrendelések pedig tegnaptól adhatók le – így 20%-os kedvezménnyel lehet megvásárolni a játékot, amihez ebben a konstrukcióban egy ajándék Team Fortress 2-fejfedő is jár.

A gonosz sárkány legyőzését követően Giana újból fogságba esik, ezúttal a beszédes nevű Owlverlord "jóvoltából". Kiszabadítása során olyan új helyszíneket fedezhetünk fel, mint a Repülő gyár, a Fekete erdő, vagy magának a főellenségnek a búvóhelye. A játékban hét új szint található, egy új főellenség, valamint természetesen a történetet elmesélő átvezető képsorok. Az új játékosokat egy teljesen új eligazító pálya segíti majd a kalandok első lépéseinek megtételében.

Az eredeti játék Kickstarter-projekt keretein belül valósulhatott meg, és Windows PC, X360, PS3 és Wii U platformokra érhető el. Az önálló kiegészítő kedvezményesen előrendelhető a Steam kínálatában.

Legfrissebb bejegyzések

Qliphah in Providence’s Shadow – Játékteszt

Vannak történetek, amiket olvassatok és ne henyéljetek.

2026-11-04

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30