Kategóriák: Xbox One hírek

Dead Rising 3 – Hatalmas nyílt világ, kooperatív mód, hét főellenfél

13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Dead Rising 3 producere, Josh Bridge a Financial Postnak adott interjúban többek között mesélt a játék kooperatív módjáról, a hét pszichopatáról és a Dead Rising 3 hatalmas, nyílt világáról.

Bridge az interjúban elárulta, hatalmas kihívás volt a fejlesztők számára, hogy úgy alkossák meg a Dead Rising 3 hatalmas, nyílt világát, hogy a játékosnak ne kelljen folyamatosan töltőképernyőt bámulnia. A producer elmondta, nehezítette a dolgukat az is, hogy eközben meg kellett tartaniuk a sorozat fő pillérét, vagyis hogy mindent kezünk ügyébe kerülő tárgyat fegyverként használhatunk. A játék térképe állítólag sokkal nagyobb, mint a Dead Rising első és második részének helyszínei együttvéve.

:galeria:

Szintén az interjúból derült ki, hogy kapunk majd kooperatív módot is, amiben a főhős Nick Ramos mellé csatlakozni fog egy kamionsofőr, Dick. Bemutatkozott a játék hét főellenfele is, a hét pszichopata, akik közül egyelőre csak a dohányzó sebészről, Greedről tudunk képet mutatni.

A Dead Rising 3 az Xbox One premierjével egyszerre jelenik majd meg.

Legfrissebb bejegyzések

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29