A PlayIT szervezői szakmai kerekasztalt hívnak össze, amelynek résztvevői aktívan részt vehetnek a kiállítás és vásár alakításában, ezzel jobbá, vonzóbbá, színesebbé téve azt. Július 31-ig lehet jelentkezni.
Idén december elsején megújul a PlayIT, sokkal nagyobb helyen, nagyobb kínálattal, több programmal és versennyel várja majd a látogatókat. Ehhez persze kell a Ti segítségetek is, akik véleményetekkel, ötleteitekkel, észrevételeitekkel járulhattok hozzá a rendezvény sikeréhez. Véleményvezér vagy? Blogger vagy videós megmondó? Rajongsz az e-sportokért? Keményvonalas gamernek tartod magad? Számodra a játék az nem csak kikapcsolódás, hanem valódi szenvedély és életstílus? Szeretnéd, ha végre Magyarországon olyan rendezvény lehetne, ahol a HC játékosok is jól érzik magukat? Akkor most itt a lehetőség, hogy segíts – hogy változtass.
A PlayIT szervezői egy szakmai platformot hoznak létre, ahol havi rendszerességgel gyűlhet össze az a negyven szerencsés kiválasztott, aki tehet valamit a hazai gaming megsegítéséért, első kézből értesülhet a PlayIT-tel kapcsolatos fejleményekről, beleláthat a legnagyobb hazai rendezvény szervezési folyamatába. December 1-éig még elég idő van arra, hogy sok jó ötlet szülessen a rendezvényhez, ezért rajtatok a sor. Regisztráljatok a playit@meex.hu címen, adjátok meg nevetek, becenevetek, elérhetőségeiteket, és mutassátok be munkásságotokat, vagy írjátok meg, hogy miért lennétek Ti az ideális jelöltek. A jelentkezések beküldési határideje: július 31. Az első alkalom augusztus 10-én, szombat délelőtt várható, a részletekről levélben értesítik a kiválasztottakat.
Lépj be egy gyönyörű akció-PRG világába, mely kínába kalauzol minket, és már a demó alapján…
A The Severed Gods akár lehetne az Octopath Traveler és a Slay the Spire szerelemgyereke…
Szállj fel a saját hajódra és szállj szembe az ősi istenekkel ebben a gyönyörű taktikai…
A Monk Took Book egy érdekes csavart dob a kooperatív friendslop játékok világába: ad egy…
A World of Warships születésnapja alkalmából új események és tartalmak érkeznek: új, alacsony szintű hadműveletek,…
A Kwalee kiadó neve általában elég jó minőségi előjelző, nincs ez másképp a SPRAWL zero…