Kategóriák: Hírek

Jelentős biztonsági résre bukkantak az Android forráskódjában

13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Bluebox Security kutatói egy olyan biztonsági résre bukkantak, amely akár 900 millió(!) eszközt is érinthet. Jelen állás szerint az elmúlt 4 évben kiadott készülékek mindegyike veszélyeztetett lehet.

A biztonsági rés kihasználása esetén szabadon módosítani lehet egy digitális aláírással rendelkező alkalmazás anélkül, hogy csorba esne az aláíráson. Így teljesen ártalmatlan szoftverként lehet közzétenni kártevő szoftvereke. A lehetőségek innentől kezdve határtalanok: jailbreakelni lehet az eszközt (azaz hozzáférést kapni a rendszer alapvető funkcióihoz és parancsaihoz), biztonságos jelszavakat vagy éppen fiókadatokat lehet megszerezni.

Az érintett kódot augusztus 1-én hozzák majd napvilágra egy konferencián, addig pedig lehetőségük van a Google fejlesztőinek és az OEM gyártóknak, valamint a szolgáltatóknak közzétenni a hiba javítását. Így tehát nem kell meglepődni, ha a közeljövőben firmware-frissítés jelenik meg bármelyik Android-eszközhöz, addig pedig érdemes többször is ellenőrizni, milyen forrásból érkezett az általunk telepíteni kívánt alkalmazás.

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28