Cserélhető lesz a PlayStation 4 500 GB-os merevlemeze, a Sony pedig azt is elárulta, a DRM-védelem alkalmazásáról maguk a fejlesztők dönthetnek. Emellett bemutatkozott a Playroom techdemó, ami a PS Eye és a DualShock együttműködését mutatja be.
A Sony E3-as konferenciájának egyik legfontosabb bejelentése az volt, hogy a PlayStation 4 esetében nem számíthatunk korlátozásra a használt játékok terén, vagyis szabadon gazdát cserélhetnek a már megunt játékaink. A hivatalos közleményben azonban a Sony leszögezi, a DRM-védelemről maguk a stúdiók és kiadók dönthetnek, így megeshet, hogy bizonyos játékok másodkézből vásárolt példányainál elérhetetlen lesz például a multiplayer mód. Ilyenkor a már ismert Online Pass igénybevételével aktiválhatjuk újra az opciót. A Sony emellett azt is leszögezte, saját fejlesztésű alkotásaiknál nem fognak élni a DRM lehetőségével.
A Sony vezére, Shuhei Yoshida a Twitteren emellett azt is megerősítette, a PlayStation 3-nál már bevált módszerrel, PlayStation 4-nél is cserélhető lesz a merevlemez, így ha nem lenne elegendő az 500 GB-os háttértár, szabadon nagyobbra cserélhetjük.
Időközben egy videó segítségével bemutatkozott a PlayStation 4 felhasználói interfésze és a közösségi lehetőségei, valamint egy másik bemutatóban a Playroom techdemó bemutatja, milyen lehetőségek rejlenek a megújult PlayStation Eye és DualShock 4 kontroller párosában.
A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.
2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…
A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…
Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!
A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…