Kategóriák: Hírek

E3 2013 – Év végén jön a PlayStation 4, 399 eurós áron

13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Sony megerősítette, a karácsonyi szezonban debütál a PlayStation 4, mégpedig 399 eurós árcédulával. Emellett bemutatkozott maga a konzol, s közben számos fontos részletre is fény derült. Lássuk, melyek ezek!

A Sony hajnalban tartott konferenciáján megerősítette, valamikor ősszel jelenik meg a PlayStation 4, Európában 399 eurós áron. A konzolról az is kiderült, játékai nem lesznek régiózárasak, továbbá maga a konzol nem igényel majd állandó internetkapcsolatot, így az Xbox One-nal szemben akár internetkapcsolat hiánya nélkül is tudunk majd játszani. Szintén fontos részlet, hogy a Sony békén hagyja a használt játékok kereskedelmét, vagyis a Microsofttal szemben itt se tesznek korlátozást.

Változik azonban a PlayStation Plus, a Sony ugyanis a jövőben a szolgáltatás meglétéhez köti a multiplayert, így csak akkor tudunk online játszani, ha előfizetők vagyunk. Megmaradnak a havonta kapott ingyen játékok, az összes médiaszolgáltatás, illetve az előfizetők streamelhetik a játékokat, valamint jár majd hozzá cross-game és voice chat funkció. Az egy éves előfizetés 49,99 dollárba kerül, míg a három hónapos tagság 17,99 dollárba fog kerülni, az egy hónapra szóló hozzáférés pedig 9,99 dollár lesz. A frissen vásárolt PS4-ek mellé ingyen jár majd a DriveClub, ha PS Plus előfizetők vagyunk.

Legfrissebb bejegyzések

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29