Az Eleven testek egy zombibőrbe bújt romantikus komédia, ami önnön cinizmusának köszönhetően nem lesz önmaga paródiája, sokkal inkább ügyesen ragadja meg a két zsáner kliséit, s gyúr abból sajátos ízvilágú humorbonbont.
Amikor már azt hinné az ember, hogy zombis témában nem lehet újat kitalálni, akkor egyszer csak felbukkan az Eleven testek. Pedig a Fifti-fifti rendezőjének legújabb filmje nem akarja feltalálni a spanyolviaszt, így tulajdonképpen csak egy népszerű témát ereszt össze a romantikus kommédiák ismert toposzaival. A különös hibridet azonban legalább olyan jóízűen fogjuk emészteni, mint ahogy teszi azt R, a film főhőse a frissen zsákmányolt agyvelővel. Az Eleven testek ugyanis (amellett, hogy bizonyos értelemben új tudnivalókkal bővíti a zombikról eddig megszerzett ismereteinket) egy elképesztően cinikus hangvételű mozi, ami ahol csak teheti, ostorozza a zsánert, miközben magának a cselekménynek az előrelendítésében a romantikus szálat használja fel.
S hogy ez jól működjön, a főhős R-t olyan jegyekkel kellett felruházni, amelyek abszolút nem jellemzőek egy élőhalottra. R ugyanis szeret tárgyakat gyüjtögetni, imád zenét hallgatni vagy éppen ha megtette a napi bejárást a helyi reptéren, leül "beszélgetni" a haverjával. A nem hétköznapi zombitulajdonságokból pedig szinte egyenesen következik, hogy amikor R megpillantja a gyönyörű Julie-t, azonnal szerelembe esik. Kettejük kapcsolata kezdetben nehézkesen bontakozik ki (mégis, ki bízna meg egy agyat majszoló zombiban?), de amint Julie is felismeri a jót R-ben, az addig zombis poénokra felhúzott történet hirtelen a klasszikus romantikus komédiára vált, s tulajdonképpen a film végéig ez a szál is marad a központban, némi "milyen kirekesztetnek lenni" vagy "milyen jó dolog érző embernek lenni" sziruppal nyakon öntve.
Az Eleven testek természetesen nem tökéletes film, de ha hajlandó vagy befogadni a zombis téma újszerű megközelítését, és fogékony vagy az ironikus, már a Fifti-fiftiben is jól működő humorra, akkor nem fogsz csalódni.
Értékelés: 7,5/10
A várva várt Eufória 3. évada mellett jövőre érkezik a Sárkányok háza folytatása, valamint vadonatúj…
A 2016-os LUMO folytatásaként a LUMO 2 egy retro hatású, nézetekkel játszó metroidvania, mely főként…
Lépj be a VEX MAGE világába, ami egy bizarr, kiszámíthatatlan FPS, ami több ponton is…
Holiday Ops 2026, a World of Tanks ünnepi eseménysorozata.
Ha érdekel a használt autók világa, akkor ezt a játékot neked találták ki!
A zseniális Escape Simulator folytatása megérkezett, és nagyobbat robban, mint elődje: tematikus szabadulószobák és új…