14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Tegnap egy csokornyi friss képpel, s számos eddig nem ismert részlettel jelentkezett a Batman: Arkham Origins, ami a főhős korai éveit meséli majd el.

Szomorú hír, de a Batman: Arkham Origins-ben nem tér vissza Batman legendás hangja, Kevin Conroy. A Warner Bros. azzal indokolta a döntést, hogy az új játék egy fiatal Denevérember történetét meséli el, akihez ennek megfelelően fiatalosabb hang is jár.

:galeria:

A napokban megjelent a GamesMaster Magazine legfrissebb száma, amiben többek között egy Batman: Arkham Origins előzetes is helyet kapott. Ebben számos eddig nem ismert részletre is fény derült, így most ezekből mazsolázunk:

  • A Batman: Arkham Origins azt meséli el, hogyan lett Batmanből az igazi Sötét lovag.
  • Batman és Gordon felügyelő a játék során találkoznak majd először
  • Az Arkham City Batmanét úgy lehetne definiálni, mint "Batman 5.0", míg az Arkham Origins Batmane csak "Batman 0.9". Ez mindenben, a képességekben, harci modorában is megnyilvánul majd
  • Nagyjából két évnyi történést ölel fel a játék története
  • A WB Montreal mindent biztosított a Rocksteady számára, kezdve a koncepciós rajzoktól, egészen az engine-ig
  • A játék egy pontján a HUD-on majd megjelenik egy viharjelző, ami többek között arra hívja fel a figyelmünket, ha épp erős szélvihar közeledik. Ez a harcra is kihat, a látotávolság csökkenése miatt ugyanis nehezen lesznek észrevehetőek az ellenfelek
  • A Detective mód alapos változásokon esik át
  • A bűnözők a saját javukra fordítják az új Gotham vertikális kialakítását
  • A Batmannel való ijesztgetés ismét fontos lesz
  • A WB Montreal szerint Batman igazi vetélytársra lel majd Deathstroke személyében
  • Az új Gotham északi része lesz a későbbi Arkham City helyszíne. Az egész egy nagy ipari negyed, úgy is lehetne nevezni, hogy Gotham Brooklyn-ja
  • A helyi erők, a GCPD korrupt zsarui is minket üldöznek majd
  • A 'Most Wanted' mechanika lehetőséget ad majd arra, hogy minikampányok és mellékküldetések közül válogassunk. Ezek rendre egy-egy főgonosz körül forognak majd

Legfrissebb bejegyzések

Qliphah in Providence’s Shadow – Játékteszt

Vannak történetek, amiket olvassatok és ne henyéljetek.

2026-11-04

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30