Next-gen konzolokra jön a Doom 4, nem lesz RAGE-folytatás

14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Tegnap megerősítést nyert, hogy az öt évvel ezelőtt bejelentett, s azóta semmit se mutatott Doom 4 fejlesztése még mindig folyik, igaz, a teljes projektet a nulláról kezdi újra az id Software.

A Doom 4 története még 2008-ban vette kezdetét, az id Software ugyanis öt évvel ezelőtt rántotta le a leplet a neves sorozat legújabb darabjáról. Az eltelt évek alatt azonban mély csend övezte a negyedik Doomot, sőt, két évvel ezelőtt még arról szóltak a hírek, hogy törölték a játék fejlesztését.

Nos, ez részben igaz is, Pete Hines, a Bethesda marketing igazgatója ugyanis tegnap késő este kiadott egy közleményt, amiben megerősítette, a Doom 4 fejlesztése még mindig folyik, viszont egészen új irányt vett a fejlesztés, a játék korábbi változatai ugyanis sem a stúdió, sem a kiadó elvárásainak nem felelt meg. A Doom 4 újragondolt verziója ennek megfelelően next-gen cím lesz.

A Kotaku nem sokkal később azzal egészítette ki Hines bejelentését, hogy 2011-ben valóban leállították a Doom 4 munkálatait, ráadásul az újraindított fejlesztés se halad megfelelően.

A Rage-ről is említést tesz a magazin, s mint ahogy az a beszámolóból kiderül, biztosan nem kap folytatást az id Software poszt-apokaliptikus lövöldéje. Az indoklás szerint a Bethesda elégedetlen volt az eladásokkal, így már a letölthető bővítmények mennyiségét is alaposan megvágták.

Legfrissebb bejegyzések

Qliphah in Providence’s Shadow – Játékteszt

Vannak történetek, amiket olvassatok és ne henyéljetek.

2026-11-04

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30