Kategóriák: Hírek

A Sony bemutatta 2013-as termékkínálatát

14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Nagy létszámú meghívott közönség előtt mutatta be a Sony a 2013-as termékválaszték kiemelkedőbb darabjait, többek között televíziókészülékeket, táblagépet, videokamerákat, NFC-s fejhallgatókat, házimozi-rendszereket és egyéb elektronikai termékeket.

A Sony ezúttal rövidre fogta a színpadi programokat, aminek során bemutatták az egyik projektoros kamerát, az általuk egyérintéses néven emlegetett NFC-s kütyük működését, majd két televíziókészüléket a színpadra tolva szemléltették, mennyire kiemeli a három alapszínt (vörös, zöld, kék) az új, Triluminos névre hallgató színjavító technológia. Bár a különbség jól látható volt, gyaníthatóan nem két azonos árkategóriájú készüléket tettek egymás mellé, mindenesetre a prezentáció alatt levetített videobejátszások során minden túlzás nélkül brillírozott a technológia – az értékesíthetőség próbáját majd akkor állhatja ki a készülék, ha a nagyáruházakban is kiemelkedik a tömegből, amikor több tíz, vegyes gyártóktól származó képernyőn is ugyanazt a tartalmat vetítik.

A kötelező műsorpontok után bárki szabadon csatlakozhatott a három fő témát bemutató tárlatvezetőkhöz, akik elkalauzolták az érdeklődőket a házimozi-tévé, a zene, valamint a fényképezőgépek és kamerák világába – illetve a játékra éhezők kegyeit kereste a bejáratnál megbújó PS Vita pult. Bár szinte az összes kütyü esetében kihangsúlyozza a Sony az NFC elérhetőségét, ez a fotós termékek esetében még nem honosodott meg, de szerintünk legfeljebb egy évnek kell eltelnie, és ebben a termékszegmensben is teret hódít magának az egyérintéses kapcsolat. Természetesen Wi-Fi és bőséges megosztási lehetőségek viszont már rendelkezésünkre állnak az újabb modellek esetében, hiszen a Sony sem szeretne lemaradni a konkurenciától.

Mi egy kicsit az Xperia Z-vel, valamint az előadáson elhangzottak alapján annak "farvizén" bevezetni kívánt új táblagéppel (meglepő módon a neve Xperia Tablet Z) ismerkedtünk, illetve kipróbáltuk az osztott képernyő fogalmát újraértelmező tévékészüléket (a SimulView 4K-s felbontásban megjelenő képén egyszerre látszik a két játékosnak szánt tartalom, és a felvett szemüvegnek megfelelően látjuk vagy az egyik játékos vagy a másik játékos képernyőjét – így egy tévén ketten is játszhatnak teljes képernyőn).

Egyelőre a bemutatott termékek árára inkább rá sem mertünk kérdezni (egyes termékek még nem kereskedelmi forgalomban kapható példányok voltak, másokon elsőre látszott, hogy egyelőre a felsőbb kategóriába szánták), de az év folyamán valószínűleg még többükkel is találkozunk majd, és igyekszünk egy-két elérhetőbb árú, játékosoknak (is) szánt eszközről teszttel szolgálni.

Legfrissebb bejegyzések

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29