Kategóriák: Hírek

Medal of Honor – Visszatér a sorozat, ha itt lesz az ideje

14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Nem rég jelentette be az Electronic Arts, a Medal of Honor: Warfighter sikertelensége után kényszerpihenőre küldik a sorozatot. A döntés azonban nem végérvényes, legalábbis a kiadó kreatív igazgatója erről számolt be a napokban.

Rich Hilleman, az Electronic Arts kreatív igazgatója az RPS-nek adott interjúban kitért a pár héttel ezelőtt parkolópályára állított Medal of Honorra is. Ennek kapcsán Hilleman elárulta, a döntés nem végleges, a megfelelő időben biztosan visszatér a sorozat. A kreatív igazgató úgy véli, nem azzal volt a gond, hogy kifulladt volna a modern vagy második világháborús témákat boncolgató shooterek zsánere, hanem azzal, hogy sok apró dolgot teljesen máshogy kellett volna csinálniuk.

Hilleman elmondta, jelenleg rengeteg franchise-t birtokolnak, amelyek mindegyikéből képtelenség rendre kiváló játékokat készíteni, s bár ez jó hír számukra, a Medal of Honor csak akkor fog visszatérni, ha ismét magas színvonalú epizóddal tudnak előállni. Addig is a Battlefield veszi át a stafétát, így jövőre biztosan lesz új Battlefield-játék.

Legfrissebb bejegyzések

Qliphah in Providence’s Shadow – Játékteszt

Vannak történetek, amiket olvassatok és ne henyéljetek.

2026-11-04

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30