11 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Négy nap múlva, azaz most vasárnap hivatalosan is bemutatkozik a Bungie következő tíz évét felölelő monumentális sci-fi projektje, a Destiny. A látványtervekkel és némi infóval már szolgáló MMOFPS-ről remélhetőleg rendes anyagokat is kapunk majd.

Most vasárnap hivatalos keretek között is bemutatkozik a Bungie és az Activision grandiózus projektje, a Destiny. A rövid felvezető szerint megismerkedhetünk a játék univerzumával, illetve számos közösségi médiafelületen is felbukkan majd a sci-fi témájú MMOFPS, így a jövőben sűrűbben érkeznek majd részletek a játék kapcsán.

A Destiny első része a tervek szerint jövőre jelenik meg, Xbox 360-ra és következő generációs Xbox-ra, amit aztán 2014-ben követ a PlayStation 3-as epizód, míg a folytatás már PS3-ra és PC-re is elérhető lesz. Az új részek két éves ciklusokban mutatkoznak be (2015, 2017, 2019), a köztes években pedig letölthető tartalmakkal bővül majd a Destiny.

Legfrissebb bejegyzések

Sker Ritual játékteszt

Túlélő lövölde, mely a Call of Duty zombis módjából és a Killing Floor játékokból merít…

2024-05-06

Bellwright Korai Hozzáférés betekintő

Mosd tisztára a neved a Bellwright túlélő kalandjátékban!

2024-05-05

Befutott a Transformers Egy animációs film magyar nyelvű előzetese

Érdekes produkciónak érkezik ez a Transformers Egy, amely október 10-től lesz látható itthon. Az animációs…

2024-05-04

Tini Nindzsa Teknőcök a World of Tanks Blitzben

A harckocsizók összefoghatnak a mókamester hősökkel, hogy miután megettek egy finom pizzát, összecsapjanak a gonosz…

2024-05-03

HBO MAX – 2024. májusi ajánló

Az utolsó HBO MAX havi ajánlóba ezúttal a május 1–20. között megjelenő filmeket és sorozatokat…

2024-05-03