Kategóriák: Hírek

FRISSÍTVE: Valóban folytatást kap a Legacy of Kain?

13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A tavaly márciusi pletykák óta ugyan nem lehetett hallani a Legacy of Kainnel kapcsolatos szóbeszédekről, a hétvégén azonban ismét felbukkant egy újabb, a sorozatot érintő hír.

Még tavaly márciusban számoltunk be róla, hogy a Tomb Raidert is rebootoló Crystal Dynamics a Legacy of Kain sorozat feltámasztásán is dolgozik. Az azóta eltelt egy esztendő során ugyan nem hallhattunk semmit a játékról, most úgy tűnik, mégis visszatér a széria.

A Superannuation ugyanis arról számolt be a hétvégén, hogy a Square Enix beregisztrálta a warofnosgoth.com címet. A név pedig nem mást takar, mint a Legacy of Kain sorozat cselekményének otthont adó vidéket, vagyis lehetetlen nem észrevenni a párhuzamot.

A sorozat története még 1996-ban, PlayStation-ön vette kezdetét a Blood Omen: Legacy of Kainnel, amit 1999-ben követett PlayStation és PC platformokon a Soul Reaver, majd 2000-ben egy Dreamcast kitérő következett. Egy évvel később, 2001-ben jelent meg egy direkt folytatás, a Legacy of Kain: Soul Reaver 2, ami PC mellett PS2-n mutatkozott be. Ezt követően a rajongók 2002-ben kaptak még egy részt, a Blood Omen 2: Legacy of Kain személyében, majd 2003-ban egy PC-s, PS2-es és Xbox-os részt, a Legacy of Kain: Defiance-t.

 

[FRISSÍTÉS]

A pletykát erősítendő, Richard Buxton LinkedIn profiljában felbukkant egy sztoriboard, amelyet a művész még 2011-ben készített "egy Legacy of Kain nevű játékhoz", amikor még a Passion Pictures-nél dolgozott.

Legfrissebb bejegyzések

BALL x PIT – Játékteszt

Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.

2025-12-05

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30