A Blizzard tegnap bejelentette az idei BlizzCon helyét és idejét, amelyet ezúttal novemberben rendeznek meg, és két napig fog tartani.
Közleményükben minden rajongót arra buzdítanak, hogy november 8-ára és 9-ére ne szervezzenek már más programot, hiszen ekkor tartják az idén immáron hetedik találkozót Kaliforniában, Anaheimben. Ez a két nap pedig nem fog másról szólni, mint a Warcraftról, a StarCraftról és a Diablóról.
Természetesen lesznek versenyek és látványos események is ezen két nap során, de komolyabb bejelentésekre is lehet számítani (újabb WoW-rész, Project Titan, Diablo 3-bővítések, StarCraft 2-bővítések, Project Blackstone). És várhatóan idén is öldöklés folyik majd a korlátozott számú (és elég drága) jegyekért, úgyhogy aki biztosra akar menni, már most kezdjen bele a szervezésbe és a protekciót biztosító ismerősök összegyűjtésébe.
Várhatóan az év közben esedékes egyéb kiállításokon további infók derülnek majd ki a BlizzConon kipróbálható/megismerhető újdonságokról.
Lépj be egy gyönyörű akció-PRG világába, mely kínába kalauzol minket, és már a demó alapján…
A The Severed Gods akár lehetne az Octopath Traveler és a Slay the Spire szerelemgyereke…
Szállj fel a saját hajódra és szállj szembe az ősi istenekkel ebben a gyönyörű taktikai…
A Monk Took Book egy érdekes csavart dob a kooperatív friendslop játékok világába: ad egy…
A World of Warships születésnapja alkalmából új események és tartalmak érkeznek: új, alacsony szintű hadműveletek,…
A Kwalee kiadó neve általában elég jó minőségi előjelző, nincs ez másképp a SPRAWL zero…