Kategóriák: Hírek

Itt az Android-telefonok legújabb vetélytársa: az Ubuntu Phone

13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Canonical hivatalos webhelyén napok óta visszaszámlálás folyt, ám most lehullott a lepel, és bejelentették az Ubuntu mobil verzióját.

Az Ubuntu mobil verziója mind ARM, mind x86 processzorokon képes futni, és a meglévő Android kernelre és illesztőprogramokra épül. Ennek köszönhetően a mostani Android-készülékek gyártóinak nem kell majd sok változtatást eszközölni ahhoz, hogy elérhetővé tegyék azt készülékeiken. Egyelőre nem tudni még, hogy melyik készülékgyártó fog előrukkolni az Ubuntu rendszerét futtató telefonokkal, ám az ígéretek szerint 2014-ben már világszerte megvásárolhatunk ilyen készülékeket. Addig egyelőre néhány bemutatókészüléket lehet csak kipróbálni, amelyeket szélesebb körben az idei CES kiállításon lehet majd tesztelni, így valószínűleg bővebb infókat is ekkor tudunk meg az új rendszerről.

Annyit már most lehet tudni, hogy a készüléken nincsenek különösebb gombok, szinte minden az érintőképernyős felületről érhető el, illetve hogy teljesen integrálni szeretnék az Ubuntu ökoszisztémájába, ami egyben azt is jelenti, hogy a tervek szerint az Android korlátozó hozzáállásával ellentétben itt a cél az, hogy minél több, a számítógépeken is elérhető funkciót igénybe tudjanak majd venni a felhasználók. Valószínűleg nem az alacsony kategóriás, belépőszintű telefonokra lesz optimalizálva a rendszer, és azt sem lehet tudni, emnnyire fog függeni a frissíthetősége a készülék gyártójától – az Android rendszernek ugyanis most ez az egyik legnagyobb negatívuma. Mi már nagyon várjuk, hogy rátehessük a kezünket egy működő példányra, és bízunk benne, hogy esetleg valamelyik idei játékkiállításra is kihoznak egy-egy kipóbálható darabot belőle.

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20